Belföld

Elvérzett a combon szúrt párja, de annyira ittas volt a nő, hogy nem emlékszik a történtekre

Két év nyolc hónap börtönt, és három év közügyektől eltiltást kért a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség halált okozó testi sértés miatt arra a kecskeméti nőre, aki tavaly áprilisban egy családi vita után egy késsel combon szúrta az élettársát, ami miatt a férfi a helyszínen elvérzett és meghalt – közölte megkeresésünkre Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője, amikor a tavaly tavasszal történt kecskeméti késeléssel kapcsolatban érdeklődtünk. Az ügyészség ajánlata azonban csak akkor él, ha az asszony már az előkészületi ülésen beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyalás jogáról is.

A pár 20 éve élt együtt Kecskeméten szerény körülmények között. Alkalmi munkákból éltek, mindketten rendszeresen italoztak, időnként lerészegedtek, de ennek ellenére komolyabb veszekedés, tettlegesség nem fordult elő közöttük.

Az ominózus reggel szeszes italokat vettek, majd az otthonukban mindketten leittasodtak és ebéd után elaludtak. Este hat körül ébredtek fel, majd összevitatkoztak a házuk folyosóján.

A vita során a nő combon szúrta a férfit. A szúrás a combi verőeret találta el, ami miatt a seb nagyon vérezni kezdett. Az asszony betámogatta a súlyosan sérült és ittas férfit a szobába, ahol a férfi az ágyra hanyatlott. A nő megpróbálta a párja ruházatával a vérzést elállítani, de a férfi rövid időn belül meghalt.

Ezután a nő a véres ruházatát beáztatta, a kést eltüntette, majd elkezdte felmosni a vért a folyosón. Végül este 7 óra körül az asszony értesítette az egyik szomszédot, aki a férfit meglátva azonnal értesítette a mentőket, akik azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A férfi halálát a bal comb verőerét ért szúrás miatt kialakuló vérvesztés okozta.

Schmidt Gábor elmondta még, hogy a nő nem ismerte be a bűncselekmény elkövetését, mert az ittassága miatt nem emlékszik rá. Az eljárás során azonban egyértelműen bebizonyosodott, hogy ő szúrta meg a férfit. Az is megállapítást nyert, hogy a nő testi épséget sértő szándékkal szúrta meg a párját, de a halál esetében csak a gondatlanság állapítható meg, ami miatt nem látta előre, hogy a szúrás hatására a férfi elvérezhet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.