Belföld

Továbbra is az IMEI-ben marad Szilágyi István fia

Továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben marad Szilágyi István fia, akit azzal gyanúsítanak, hogy május elején kalapáccsal agyonverte az édesapját. A Budai Központi Kerületi Bíróság ugyanis szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt három hónappal meghosszabbította Sz. Péter letartóztatását, annak helyéül pedig az IMEI-t jelölte ki.

Sz. Pétert jelenleg is a pszichiátrián kezelik, és rendszeres gyógyszeres kezelést kap. Figyelemmel a személyi körülményeire, kiszámíthatatlan viselkedésére és az ebből fakadó társadalomra veszélyességére is, valamint a terhére rótt bűncselekmény tárgyi súlyára, esetében csak a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazható.

Sz. Péter büntetett előéletű a mostani bűncselekményt 2 év – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetés hatálya alatt követte el. A bíróság szerint a bűnismétlés veszélye továbbra is közeli és reális feltételezés.

Sz. Péter a rendőrségi kihallgatása során először még panasszal élt a gyanúsítás ellen. A későbbi bírósági meghallgatása során azonban már nem tagadta a bűncselekményt, de részletes vallomást nem tett. Azt állította, hogy az édesapja támadt rá és ő csak védekezett.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik