Belföld koronavírus

Merkely Béla szerint ekkor jöhet a második hullám

Megvannak a magyarországi koronavírussal kapcsolatos keresztmetszeti felmérés eredményei: ez alapján az aktív fertőzöttek száma a vizsgált időszakban kétezer főnél is kevesebb, és néhány tízezer főben becsülhető a lakossági fertőzöttség március elejétől május elejéig, mondta Merkely Béla az InfoRádiónak.

A Semmelweis Egyetem rektora szerint jó esélye van hazánknak arra, hogy a nyáron – ha folyamatosan nyomon kísérik az újabb megbetegedéseket – nem alakul ki újabb járvány.

Merkely úgy látja, hogy érdemes ősz elején megismételni a korábban említett vizsgálatot, hogy az év végi időszakra megfelelő stratégiát lehessen kidolgozni.

A második hullámmal kapcsolatban elmondta,mindez azt jelenti, hogy közösségi térben emelkednek meg jelentősen a megbetegedések, az előzetes becslések szerint ezekre októberben, novemberben lehet számítani, de meglátása szerint nem lehet majd nagyobb, mint az első volt.

Mindezt azzal indokolta, hogy az első hullám esetében Európa nem figyelte és nem tesztelte a lakosságát, sem a beutazókat, nyáron viszont folyamatosak lesznek a szűrések figyelve, hogy hol alakulnak ki gócpontok. Azaz a második hullám nem fogja tudni úgy meglepni Magyarországot, mint ahogyan az első tette azt például Olaszországgal.

Merkely Béla: A fél világ Magyarországra irigykedik
Az országos tesztelés részadatai alapján is enyhítene a budapesti korlátozásokon a Semmelweis Egyetem rektora, aki a 24.hu-nak arról is beszélt, hogy miért nem volt tetőzése a koronavírus-járványnak. Novemberre szeretne vakcinát, amit nem tenne kötelezővé, és első körben a fiataloknak sem adatná be.

Merkely így reméli, hogy szigorú restriktív intézkedésekre nem lesz szükség, de komoly odafigyelésre, mint amilyen a nyár folyamán várható, mindenképp.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik