Belföld

Levágták a lábait egy macskának Cegléden

Egészen döbbenetes állatkínzás történt Cegléden. Soltész Lászlóné, a helyi Állatmenhely Nyílt Alapítvány elnöke lapunknak azt mondta, hogy egy helyi lakos értesítette őket arról, hogy bekúszott az udvarára egy macska, aminek le volt vágva a két hátsó és az egyik mellső lába is.

Borzasztóan szenvedett, a farkát is már csak a szőr tartotta össze. Annyira rettenetes állapotban volt, hogy muszáj volt elaltatni, megváltás volt számára a halál. A cica gazdája azt mondta, hogy ez már az ötödik macskája volt, amit megmérgeztek vagy elpusztítottak az állatkínzók

– mondta az állatmenhely vezetője. Hozzátette, nemrég a helyi halastó környéken is találtak egy levágott lábú cicát, de a környéken már több macska is hasonló sorsra jutott.

Az állatmenhely ötvenezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki segít megtalálni a brutális állatkínzót, de a településen élők hatalmas felháborodása miatt ez az összeg pár óra alatt felkúszott félmillió forint fölé, és folyamatosan érkeznek a felajánlások a menhelyhez azóta is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik