Belföld

Gumibotot és bilincset is használhat az iskolarendőr

Megjelent az „iskolai erőszak megszüntetése és megelőzése érdekében” javasolt törvénymódosítási tervezet, melyből többek között az is kiderül, hogy mikor vonhatják majd meg a családi pótlékot.

Horváth László miniszterelnöki megbízott az M1 péntek esti műsorában már beszélt arról, hogy javaslatuk szerint, amelyik gyereket elítélik iskolai erőszak miatt, annak családjától vonják meg a családi pótlékot egy évre. A törvényjavaslat most úgy fogalmaz, hogy abban az esetben vonják meg a családi pótlékot, ha „a gyermeket a bíróság bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen bűnösnek mondta ki”.

A törvényjavaslat arra is kitér, hogy

az iskolaőr kényszerítő eszközök közül kizárólag testi kényszer, vegyi eszköz, rendőrbot és bilincs használatára jogosult, ezen kívüli egyéb kényszerítő eszköz alkalmazása tilos.

A törvényjavaslat némileg változtatna a 14 év alattiak büntethetőségén is, a 12 évnél idősebb fiatalok ugyanis a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt büntethetők lennének. A javaslat az iskolaőrt közfeladatot ellátó személynek minősíti. A módosítási tervezet szerint az iskolai erőszakos cselekmények elkövetői többségében a 12-17 év közötti korosztályból kerülnek ki.

A tervek szerint az iskolaőr elméleti és gyakorlati felkészültségét, valamint fizikai állóképességét a rendőrség kétévente ellenőrzi.

kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik