Belföld

Belső hangra hivatkozott a barátját mellkason szúró gödi férfi

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki tavaly februárban minden előzmény nélkül mellbe szúrta a barátját Gödön.

Gy. A. és a későbbi áldozata csaknem hat éve voltak barátok. Az ominózus este, elszívtak egy „füves cigit”, majd autóval elmentek este 11 és éjfél között Gödön a Duna-partra. A sértett az autóban ülve elaludt. Gy. A ekkor minden előzmény nélkül elővett egy fekete színű 11,5 cm pengehosszúságú kést és mellkason szúrta.

Barátja a szúrás hatására felébredt. Amikor meglátta a kést a mellkasában, kinyitotta a jármű ajtaját, kiszállt a kocsiból, kihúzta a kést, majd levette a kabátját, a pulóverét és a pólóját, és elszorította a vérzést.

Ekkor a gyanúsított arra utasította, hogy szálljon be a járműbe, majd elindultak a Váci Jávorszky Ödön Kórházba. Útközben a kést a gyanúsított az áldozat kérésére Sződliget után kidobta az autóból. A megkéselt férfit továbbszállították a budapesti Honvéd Kórházba, ahol életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani.

Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a vádlott a bűnösség beismerése mellett egyezséget kötött az ügyészséggel, s erről majd az előkészületi ülésen fognak dönteni.

A vádiratból kiderült az is, hogy az elkövető azért tartott kést az autójában, mert egy ideje úgy érezte, hogy egyes körülötte lévő emberek veszélyt jelentenek rá, s így akarta védeni magát. Gy. A. azt mondta, hogy egy belső hangra hallgatott, amikor megszúrta a barátját. Állítása szerint beléhasított ugyanis egy gondolat, miszerint ő inkább „ragadozó” mint „áldozat”.

A szakértőket azonban nem különösebben hatotta meg a furcsa magyarázat. Úgy tudjuk, hogy az elmeorvosi szakértői vélemény szerint Gy. A. semmilyen kóros elmeállapotban nem szenvedett a bűncselekmény elkövetésekor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik