Belföld

Agyonütött az áram egy egyéves kisfiút Nyíregyházán

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség az ellen a többgyermekes apuka ellen, aki az egyéves kisfia halálát okozta azzal, hogy szakszerűtlenül vezette be az áramot a szomszédos telekről a lakásába.

A 38 éves férfi 2017 ben költözött be az élettársával és kilenc gyermekével egy nyíregyházi kertes házba szívességi lakáshasználóként. A lakóházban nem volt elektromos áram, és a villanyóra is le volt szerelve.

A férfi tavaly júniusában úgy döntött, hogy bevezeti a házba az áramot a szomszédos telek villanyórájától. Ehhez a ház körül fellelhető maradék drótokat és vezetékeket használta fel úgy, hogy az összekötéseket, a fémvezetékek két szálának összesodrásával oldotta meg, majd a toldásokat nem szigetelő szalaggal, hanem a csomagok lezárására szolgáló műanyag szalaggal tekerte körbe. A vezetékeket a lakásban a földön vezette, és azzal a házban különböző fogyasztókat üzemeltettek.

A férfi tisztában volt vele, hogy az általa így kiépített elektromos rendszer szakszerűtlen, és életveszélyes, valamint azzal is, hogy a vezetékrendszer olyan biztosítékkal sem rendelkezik, mely veszély esetén kioldana, azonban a veszéllyel nem törődött.

Tavaly július 10-én délután a férfi és az akkor 1 éves gyermeke a lakóház hátsó szobájában tartózkodott, a csecsemő a földön játszott, miközben a kötésnél hozzáért a szigetelés nélküli, áram alatt lévő villamosvezetékhez. A kisfiú az áramütéstől azonnal elvesztette az eszméletét, és az életét a gyors és szakszerű orvosi ellátás sem tudta megmenteni.

A főügyészség felfüggesztett fogházat kért az apára gondatlanságból elkövetett emberölés miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik