Belföld koronavírus

Gyurcsány: Orbán úgy van az EU-val, mint róka a nyúllal

A kormányfő állami rádióban mondott berzenkedő szavaira reagált.

Orbán Viktor ösztönvilága berzenkedik az „Európa-kötvény” ellen, a tagállamok közti pénzosztási javaslatot pedig egyenesen  perverznek tartja. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a kormányfő állami rádióban mondott szavaira reagált, és az Európai Unió és a kormányfő viszonyát röviden elemezve jutott az alábbi sommás megállapításra.

Orbán úgy van az EU-val, mint róka a nyúllal. Ha nincs rajta sapka azért, ha van rajta azért.

Bár a mondat, a gondolat így torzónak tűnik, de érthető, ráadásul a bejegyzés a Facebook-oldalára került ki, nem a parlament honlapjára, és a következő mondataival már meg is magyarázta a volt kormányfő.

Eddig a kormányfő azért támadta az EU-t, mert szerinte nem adott pénzt a járvány kezelésére. Ez ugyan nem igaz, de most nem ezzel kívánok foglalkozni. Hanem azzal, hogy most meg az a baja, hogy bődületesen sok pénzt, 750 milliárd eurót mozgósítana át az EU a járvány hatásaiból való kilábalásra. Magyarország 14 milliárdot kapna ebből. Ennek kétharmada vissza nem térítendő.

Gyurcsány szerint ez iszonyatosan sok pénz, még az egyébként méreg drágra paksi beruházás is olcsóbb, mégsem jó ez se Orbánnak.

Vajon miért?
A megfejtés egyszerű.

Az ellenzéki pártelnök szerint a programmal (a koronavírus-járvány miatt tervezett gazdasági helyreállítási alappal)

az EU új világba lép. Hatalmasat egy erősebb, integráltabb Európa felé. Ez nem kell Orbánnak.

Szerinte a kormányfőnek viszont csak a pénz kell.

Okosba akarja megoldani. De ez itt nem fog menni.

Gyurcsány Ferenc ezután bevetett egy Medgyessy Péter klasszikust, azt írta, hogy e ponton Orbán Viktor

útelágazáshoz

ér.

Ha ragaszkodik fantazmagóriájához, akkor iszonyatos pénzt veszít Magyarország. Vagy-vagy.

Orbán: új nemzeti konzultáció jön a koronavírusról
A különleges jogrend bevezetése az elmúlt tíz év legjobb döntése volt a kormányfő szerint.


Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik