Belföld koronavírus

Magyarország koronavírus-statisztikája az egész világon példátlan

Abban Magyarországon nagyjából minden nyilvánosan megszólaló szakértő egyetért, hogy lecsengett a koronavírus-járvány első hulláma. A halálozási ráta ugyanakkor továbbra is kiemelkedően magas (13 százalék), Magyarország helyzete pedig bizonyos szempontból teljesen egyedülálló a világon – hívta fel rá a figyelmet a Portfolio.

Miközben az országok többségében 5 százalék alatti a halálozási arány (vagyis elhunytak száma a diagnosztizált betegekhez képest) van néhány ország, ahol a 10 százalékot is eléri vagy meghaladja ez a mutató. Ezek az országok három csoportba sorolhatók, az egyikben az alcsonyabb fejlettségű nemzetek vannak, ahol mind az egészségügy, mind a járványügy színvonala elmarad a világátlagtól, és az egy főre jutó GDP is alacsonyabb, ilyen ország Jemen, Libéria vagy Antigua és Barbuda.

A másik halmazba azok a jobbára fejlett, nyugati országok tartoznak, ahol nem sikerült kordában tartani a vírust, így az egészségügyi rendszer túlterhelődött, vagyis a magas egy főre jutó GDP ellenére nem jut időben mindenkinek megfelelő egészségügyi ellátás. Ilyen például Olaszország, Spanyolország, Franciaország vagy az Egyesült Államok.

A Portfolio adatelemzése szerint Magyarország az egyetlen ország a világon, ahol 10 százalék feletti a halálozási ráta úgy, hogy ez nem társul a világátlaghoz képest sem alacsony egy főre jutó GDP-vel, sem túlterhelt egészségügyi rendszerrel.

Ennek oka valószínűleg az, hogy hosszú ideig kevés tesztet végeztek a népesség arányában, és a vizsgálatok száma még most is az alacsonyabbak közé tartozik régiós összevetésben. Miközben hazánkban eddig hivatalosan 3756 fertőzöttet regisztráltak, az országos reprezentatív felmérés adatai szerint 30-80 ezren kaphatták el a betegséget.

Az újság megjegyzi: ha Magyarországon kétszer ennyi beteget diagnosztizáltak volna, akkor a halálozási ráta csak 6,5 százalék lenne, ami már teljesen beleillene a világátlagba. A valós halálozási rátánk, összhangban a nemzetközi mutatókkal, 1 százalék körül lehet, ugyanakkor fontos lenne pontosabban látni a fertőzések és a halálozások arányát, hogy a szakértők a valósághoz közelibb képet kaphassanak a járvány alakulásáról.

Kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik