Belföld koronavírus

A fideszes újság négy halottal riogatott, de a rendőrség szerint ez nem rémhírterjesztés

Elutasította a Pest Megyei rendőr-főkapitányság azt a feljelentést, amelyet Érd ellenzéki polgármestere adott be a Fidesz közeli Érdi Oldal cikkével kapcsolatban rémhírterjesztés gyanúja miatt.

A kormánypártok támogatását nyíltan felvállaló helyi újság május 12-én azt írta, hogy „eddig négy személy hunyt el Érden a koronavírus következtében”. Az állítás a címben és vastag kiemeléssel a cikkben is szerepelt azzal a körítéssel, hogy a Csőzik László vezette önkormányzat elhallgatja a valós adatokat, és a járvány kitörése óta semmilyen tájékoztatást nem ad az érdieknek.

Az önkormányzat a feljelentéshez csatolta a hivatalos igazolást, amely szerint a cikk megjelenéséig Érden egyetlen olyan halálesetet sem regisztráltak , amelynél a COVID-19 koronavírus-fertőzést jelölték volna meg a halál okának.

A rendőrség egy héttel a feljelentés után arról tájékoztatta a 24.hu-t, hogy megvizsgálták az ügyet, és álláspontjuk szerint „a cselekmény nem bűncselekmény”.

Békéscsabán épp pénteken ítéltek 250 illetve 150 óra közmunkára két férfit. Őket a Járási Ügyészség közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt állította bíróság elé, mert februárban „a koronavírus fertőzéssel kapcsolatban valótlan tartalmú írást tettek közzé az egyik közösségi portálon”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik