Guller Zoltán a zalakarosi tourinform iroda felújításának átadásán elmondta: a belföldi vendégforgalom után elsőként a környező országokból érkeznek külföldiek, majd őket a schengeni határokon belülről érkező turisták követik.
A válságból való kilábalás adócsökkentéssel és a fejlesztések folytatásával, sőt ha lehet, még több fejlesztéssel érhető el, a megszorítások csak elmélyítik a válságot – fogalmazott a vezérigazgató.
Úgy fogalmazott: két hónappal ezelőtt a vírus derékba törte a több százezer embernek és több tízezer vállalkozásnak munkát adó magyar turizmust. Ez az iparág érzi meg elsőként a bajt, de mindig elsőként is áll talpra – jegyezte meg.
A turizmus-vendéglátás újranyitásának harmadik fázisában a vidéki Magyarország után Budapest is újranyitott, ismét lehet vendéget fogadni. Az elmúlt napok azt mutatják, hogy a magyarok újra nagy számban utaznak
– közölte.
A szektor minden szükséges kormányzati segítséget megkapott, adócsökkentés, járulékcsökkentés, kedvezményes hitelprogram, munkahelymegtartó és -teremtő támogatás formájában, illetve a Széchenyi Pihenőkártya is új fokozatba lépett.
A turisztikában ha vendég van, minden van
– fogalmazott Guller Zoltán.
Kitért arra, hogy a 100 magyarországi tourinform iroda megújítására tavaly meghirdetett, egymilliárd forintos fejlesztési program keretében a most elkészült zalakarosi mellett a soproni, a keszthelyi, a tokaji és a hajdúszoboszlói iroda felújítása is zajlik. Még ebben az évben további 25 irodát újítanak fel, jövőre pedig több tucatnyi iroda kap fejlesztési támogatást – tette még hozzá.
Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere jelezte: a városban 27 éve működik tourinform iroda, a jelenlegi épületet 1999-ben adták át. Az eltelt évtizedekben jelentősen megváltoztak a vendégek igényei, így szükség is volt a 23,5 millió forintos felújításra.
A polgármester hozzátette: az 55 éves zalakarosi fürdő a pünkösdi hétvégén nyit újra, a város 15 szállodájából 14 is fogad már vendéget addigra.
Kiemelt kép: MTI/Varga György