Belföld

Karácsony: A kormány vagy gyáva, vagy szándékosan bünteti Budapestet

Az elmúlt napokban megjelent adatok alapján teljesen egyértelmű, hogy itt a nyitás ideje, felfoghatatlan, hogy miért nem képes dönteni a kormány – mondta a Népszavának adott interjújában Budapest főpolgármestere. Karácsony Gergely szerint a felelősséget annak kell vállalnia, aki a korlátozásokat elrendelte és a döntéshez szükséges információkat birtokolja. Ez pedig a kormány.

A kormány tehát vagy gyáva, vagy szándékosan bünteti Budapestet. Nem tudom, melyik a rosszabb

– mondta.

Szerinte a kerületek és a főváros már eddig is sok mindent megtettek a kormány és a hivatalok helyett. Úgy látja, a maszkviselés és tesztelések ügyében is a főváros diktálta a tempót, a kormány utánuk kullogott. Mint mondta, az óvatos nyitás jegyében a főváros már a hétvégére megnyitja a pesti rakpartot. A játszóterek ügyében is egyeztettek a kerületi polgármesterekkel, de ebben nem volt teljes konszenzus. Az újranyitás kapcsán a főpolgármester szerint érdemes lesz újragondolni a közterület-foglalási díjakat is.

A budapesti ingyenes parkolásról szólva – amit Orbán Viktor miniszterelnök rendelt el – azt mondta: a korábbi kormányfői döntés negatív hatása leginkább a belvárosi kis utcácskákon érződik, ahol újra reménytelen keringővé vált a parkolóhely-keresés, rengeteg a szabálytalan parkolás. Ezt felül kell vizsgálni. Egyúttal reagált arra is, hogy a kormányfő azt mondta róla, hogy elméleti ember, „az a fajta, aki disznóvágáson vacsorára érkezik, de nem bánja senki, mert legalább nincs láb alatt”. Karácsony erre közölte:

Soha nem becsülném le az elméleti kérdések, a megalapozott tudás jelentőségét. Kell az a böllérnek is, különben csak összevissza vagdalkozik. Bútorszerelésnél sem árt követni a használati utasítást, mert a végén három lába lesz az asztalnak.

A főváros bevételkieséséről is beszélt a főpolgármester, szerinte a közösségi közlekedés bevételcsökkenésének mértékét a BKK óvatos becsléssel évi 20 milliárd forintra teszi. Az iparűzési adó visszaeséséről szeptemberben lesznek pontos adatok. A jelenlegi becslések 20 és 50 százalékra teszik a kiesést. Utóbbi esetén Karácsony szerint „fejre állna a város”. Az ellenzéki politikus úgy látja, hogy a gazdasági visszaesés mértékére is nagyon eltérő becslések vannak, ezért is lenne fontos Budapest megnyitása, hiszen minden nappal milliárdokat veszítünk. Nemcsak a főváros és a kerületek, hanem az állam is. Úgy látja:

Mintha a kormány egyik kezével a járvány ellen küzdene, míg a másikkal az önkormányzatok ellen.

Ennek apropóján Karácsony beszélt a különleges gazdasági övezetek várható kialakításáról, ami az önkormányzatoktól a tisztán fideszes többségű megyei önkormányzatokhoz irányítaná az adóbevételeket. Szerinte ezzel a kormány lekaszabolhatja az ellenzéki településeket, miközben a kormánypárti önkormányzatoknak nem ártana.

Az adóbevételekről szóló döntést a választott polgármester helyett a megyei önkormányzat kezébe adja, amelyek élén fideszes pártkatonák ülnek. Talán abban bízhatunk, hogy a Fidesz felméri, ezekkel az intézkedésekkel a kifosztott települések lakói a következő választáson aligha támogatják őket

– mondta.

Nemcsak az ellenzéki települések, hanem a teljes önkormányzatiság rámehet Semjén javaslatára
Egyelőre értelmezni próbálják a városok vezetői, pontosan mit jelent az a törvényjavaslat, amellyel a gödi Samsung-gyár mintájára elvehetné a kormány egyes nagyberuházások adóbevételét, hogy az eddig szinte láthatatlan megyéknek adja. A szándék azonban világos: jóval kevesebb pénz maradhat egyes helyhatóságok zsebében. 

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik