Belföld

Másik nővel is erőszakoskodott a prostituáltat megerőszakoló nigériai férfi

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a nigériai férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy április közepén megerőszakolt egy prostituáltat egy VII. kerületi lakásban.

A nő előre fizetést kért, azonban a férfi csak az aktus után akart fizetni. Ekkor a nő távozásra szólította fel a férfit, aki becsapta a hálószoba ajtaját és a menekülni próbáló, segítségért kiabáló nőt az ágyra lökte, fojtogatta, majd megerőszakolta.

A 22 éves férfi először azt állította, hogy egy ismerőséhez akart becsöngetni, hogy elmehessen mosdóba, és maga is meglepődött azon, hogy a nő nyitott neki ajtót. Azt pedig tagadta, hogy bántotta és megerőszakolta volna őt. A bizonyítékok feltárása után viszont már elismerte, hogy lefeküdt a nővel, az erőszakot azonban továbbra is tagadta.

Közben kiderült, hogy az egyetemista férfi egy másik prostituálttal is erőszakoskodott. A korábbihoz hasonlóan neki sem akart előre fizetni a szexuális szolgáltatásért. Amikor a nő távozni akart a korr a férfi megragadta a nyakánál és a falhoz vágta. Végül a nőnek sikerült elmenekülnie.

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság arra hivatkozva, hogy a gyanúsított valódi, közvetlen és súlyos veszélyt jelent Magyarország közbiztonságára, közrendjére idén áprilisban kiutasította a férfit az Európai Unió területéről, továbbá 5 évre beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el vele szemben.

A bíróság szökés, elrejtőzés, bűnismétlés, valamint a bizonyítási eljárás meghiúsításának, megnehezítésének, és a sértettek megfélemlítésének veszélye miatt hosszabbította meg a férfi letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik