Belföld

Székely zászlóra cserélte az uniós lobogót Bátonyterenye fideszes vezetése

Az elmúlt napok eseményei abba az irányba mutatnak, hogy a magyarokat lábtörlőnek akarják használni mind az EU-ban, mind Romániában!

– írta Facebook-oldalán csütörtökön délelőtt Nagy-Majdon József, a Nógrád megyei Bátonyterenye fideszes polgármestere.

A politikus a posztban közölte, tiltakozásuk jelzéseként a Bátonyterenyei Polgármesteri Hivatalnál az uniós lobogót székely zászlóra cserélték.

A magyar nemzet nem ezt érdemli!

– tette hozzá, és előtte-utána fotókat is közölt a váltásról.

Bár Nagy-Majdon József nem részletezte, arra célozhatott a bejegyzésben, hogy tegnap az Európai Parlamentben a magyar kormány által hozott felhatalmazási törvényről szóló vitán nem engedték felszólalni Varga Judit igazságügyi minisztert, Románia tekintetében pedig arra, hogy a román parlament Trianon-emléknappá nyilvánította június 4-ét.

„Miben segíti a védekezést, ha letartóztatjuk azokat, akik kritizálják a kormányt?”
Magyarországról és a koronavírus elleni védekezésre hozott különleges törvényekről vitáztak Brüsszelben. Orbán Viktor nem vett részt a vitán, de a magyar képviselők közül is csak kevesen voltak kint. Majdnem mindenki támadta a magyar kormányt, a fideszesek és a szélsőjobbos frakció viszont megvédte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik