Belföld

70 százalék szerint Orbán marad 2022 után is

A Nézőpont Intézet kutatásából az nem derült ki, hogy ezt milyen arányban szeretnék a magyarok.

A Nézőpont Intézet összeállítást készített az Orbán-kormány elmúlt tíz évének eredményeiről, miután éppen tíz éve ült össze  
az Országgyűlés, amelynek Orbán Viktor leendő kormányfő egy, a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat elfogadását javasolta.

A számvetés szerint a „polgári kormányzás” évtizede alatt a 2010-es célkitűzések 95 százalékban teljesültek, a „nemzeti ügyek politikáját” hirdető kormány tehát igen jól teljesített. A Nézőpont Intézet ezzel magyarázza, hogy a magyarok többsége szerint Orbán Viktor marad a kormányfő.


Orbán Viktor 2018-as miniszterelnöki eskütétele után tartott beszédében 2030-ig szóló kormányzati terveket vázolt fel. A Nézőpont Intézet felmérése szerint a jövőre vonatkozó választói várakozások szerint 2022-ben még nem is lesz kormányváltás.

A május 7-8. között 1000 ember telefonos megkérdezésével készített kutatás szerint a magyarok 70 százaléka úgy véli, hogy – függetlenül attól, mit szeretne – Orbán Viktor folytatni fogja a kormányzást 2022 után is. Mindössze 15 százaléka gondolja, hogy új kormánya lesz az országnak.

Orbán tíz éve békét, szabadságot, együttműködést ígért

A leendő kormányfő tíz éve arról beszélt, hogy pontosan tudja, mit vár az ország. A parlament alakuló ülésén kiemelte, nem először vállalkozik kormányalakításra.

Véghez fogom vinni, amivel az emberek megbíztak, nagy horderejű és mélyreható változások lesznek Magyarországon

– mondta Orbán Viktor. Hozzátette, küzdelemre és arra számít, hogy nagy erőkkel találja magát majd szembe, de őt az akadályok nem térítik el.

A leendő kormányfő köszönetet mondott a választóknak, akik sok csalódás ellenére kitartottak a demokrácia mellett, és soha nem látott összefogással kiálltak a nemzeti egység mellett és sikeres forradalmat vittek végbe a szavazófülkékben.

Szerinte az általa benyújtott politikai nyilatkozat a nemzeti együttműködésé, amelynek fő céljai a béke, a szabadság és az együttműködés.

Kiemelt kép: 24.hu Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik