Belföld

Alakuló ülés és demonstrációk

Orbán Viktor, leendő kormányfő a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat elfogadását javasolta az Országgyűlésnek.

A fideszes Schmitt Pált választották az Országgyűlés elnökének, aki azt mondta: a képviselők 15 millió magyar ember sorsáért vállaljanak felelősséget. Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök közölte: kérésére az igazságügyi miniszter még pénteken feljelentést tesz amiatt, hogy Vona Gábor gárdamellényben tette le képviselői esküjét. Sólyom László a Fidesz elnökét, Orbán Viktort javasolta miniszterelnöknek. A leendő kormányfő egy, a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat elfogadását javasolta az Országgyűlésnek, amely minden bizonnyal utoljára alakult meg 386 fővel.

Schmitt Pál 353 igen és 17 nem szavazattal lett az Országgyűlés elnöke. Alelnök a fideszes Lezsák Sándor és Jakab István, a KDNP-s Latorcai János, az MSZP-s Ujhelyi István, valamint a jobbikos Balczó Zoltán.

Benyújtotta a Fidesz-KDNP a kormány megalakításával összefüggő előterjesztéseit péntek délután. Ezeken túlmenően jobbikos és LMP-s kezdeményezések is kerültek a Ház asztalára az első javaslatok között.

Bajnai Gordon kérésére az igazságügyi miniszter a kormány nevében még pénteken feljelentést tesz amiatt, hogy Vona Gábor gárdamellényben tette le képviselői esküjét az alakuló ülésen. Az ügyvezető miniszterelnök leszögezte: ilyen mellényt tilos viselni, Magyarországon ez törvény. A törvény mindenkire vonatkozik, és tízszeresen, százszorosan vonatkozik a törvényhozás tagjaira. Emlékeztetett, hogy a bíróság nem önmagában a Magyar Gárdát tiltotta be, hanem azt is, amit üzent.

Orbán Viktort, a Fidesz elnökét javasolta miniszterelnöknek megválasztani az államfő a parlamentnek.

Az Országgyűlés létrehozta az Országgyűlés új bizottsági rendszerét; az új parlamentben 19 állandó bizottság működik majd, az elmúlt ciklusban működöttekhez képest csak egy új testület jön létre: a fogyasztóvédelmi.

Schmitt Pál közölte: azt javasolja, hogy az MSZP vezesse az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát, míg a számvevőszéki és költségvetési bizottság elnöki tisztére a Jobbik képviselőcsoportja jelöljön.

A nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat elfogadását javasolta Orbán Viktor az Országgyűlésnek. A miniszterelnöki poszt várományosa azt mondta: az emberek azt várják a parlamenttől, hogy ismerje el a magyar választók történelmi tettét, hogy az áprilisi választáson új rendszer, a nemzeti együttműködés rendszerének megalapításáról döntöttek.

A politikai nyilatkozatban az áll: szilárd meggyőződésük, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében megtestesülő összefogással képesek lesznek megváltoztatni Magyarország jövőjét, erőssé és sikeressé tenni Magyarországot.

Az ülés végén a Szózat után jobbikos képviselők elénekelték a Székely himnuszt. Az éneklésbe a Fidesz-KDNP képviselői közül is többen bekapcsolódtak, az MSZP-s képviselők közül eközben többen pakolni kezdtek, de a teremben maradtak.

Az Országgyűlés alakuló ülése idején a Kossuth téren több demonstrációt is tartottak.

Napközben Jobbik-szimpatizánsok és antifasiszták is gyülekeztek az Alkotmány utca és a Kossuth tér kereszteződésénél, illetve a Vértanúk terén.

A Civilek a Szélsőjobb Ellen Mozgalom a Jobbik politikája ellen tiltakozott. A párt szimpatizánsai és az antifasiszták között kisebb szóváltás alakult ki, ezután rendőri sorfallal választották szét a két tábort.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik