Belföld koronavírus

A mentősök már sokat láttak, de főigazgatójuk szerint ilyet még soha

Eddig 15 ezer fertőzésgyanús beteget láttak el. Retteg, akinek pozitív lesz a tesztje.

A Mandinernek Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója azt mondta, a koronavírus-járvány komoly kihívás. Akkora, amekkorával az immár 133 éves magyar mentés eddigi történetében még nem szembesült, pedig volt két világháború, ’56, de ilyen jellegű pandémia még soha.

Mintegy tizenötezer covid-19-fertőzéssel kapcsolatos betegellátást, szállítást végeztünk az elmúlt három hónapban, a négyszázezer kilométert is eléri az az út, amit koronavírusos esetek miatt tettünk meg.

Koronavírus: mentőt küldhet a háziorvos mintavételre
Hogy a potenciális fertőzött ne érintkezzen másokkal.

Évekkel ezelőtt dolgozott Emilia-Romagna régióban, intenzíven dolgozó olasz barátai, kollégái javaslatára szervezték meg idehaza a mentesítő zónákat, amelyeken az autók fertőtlenítését végzik, a bajtársak az egyszer használatos védőruháikat lecserélik, mielőtt a mentőállomásra visszatérnek.

Bajtársai több ezer szűrést végeznek el minden nap, hónapok óta. A főigazgató szerint a fertőzöttek nem tudják, mire számítsanak: hogy tünetmentesen átvészelik-e a  vírust, vagy lélegeztetőgépre kerülnek. „Ezért bennük van a rettegés és a félelem”, ami nem idegen bajtársai számára, de most nehezebb a dolguk, egy maszk, szemüveg, overál mögül nehezebb a szorongást áttörni.

Nekik is át kellett alakítaniuk a gondolkodásukat. Korábban is vittek fertőző beteget, viseltek FFP-maszkot, akár teljes védőfelszerelést is, de az ismeretlen volt, hogy minden egyes betegnél – akár egy traumaellátásnál, szívinfarktusnál – felvetődjön bennük a koronavírus-gyanú.

A korlátozás enyhítése csak akkor müködik, ha a társadalom fegyelmezett marad. A főigazgató hisz ebben, szerinte a folyamatos húzd meg-ereszd meg taktikával ki lehet húzni, amíg  nincs gyógykezelés vagy vakcina.

Addig nem lélegezhetünk fel.

Palkovics László: a „húzd meg” után jön az „ereszd meg”
A miniszter szerint nincs akkora gond a gazdaságban, mint azt sokan állítják, a válság után gyors lesz a visszapattanás. 

A főigazgató idézhetné az időközben mémek szülőatyjává vált Győrfi Pál csapból is folyó mondatát, hogy „Maradjanak otthon!”.

Ő inkább azt javasolja, mielőtt valaki bútort, más „nélkülözhetetlen” eszközt indul vásárolni, pillantson rá egy-egy egészségügyi intézmény közösségi oldalára.

Talán az ott látottak – a betegek egy része lélegeztetőgépre szorul, sajnos sokakat el is veszítünk a koronavírus elleni küzdelemben – segítik az önmérsékletet.

Müller Cecília: Kedvezően alakulnak a járványügyi adatok
Az operatív törzs tájékoztatott a legfrissebb tudnivalókról.

Kiemelt kép: Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján május 10-én. MTI/Botár Gergely/kormany.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik