Belföld

Félholtra verte a párját egy féltékeny férfi, mert sms-t kapott

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, mert úgy összeverte az élettársát egy vita hevében, hogy életveszélyes sérülésekkel kellett kórházba szállítani.

A vád szerint az elkövető már korábban is féltékeny volt élettársára. Az ominózus napon együtt italoztak, amikor összebalhéztak egy nő telefonjában talált üzeneten, amit egy másik férfitől kapott. A férfi először puszta kézzel majd egy piszkavassal bántalmazta a nőt. A nő a fürdőbe menekült, ahonnan értesítette a rendőrséget, de az elkövető oda is követte és folytatta az ütlegelését, amelynek a rendőrök helyszínre érkezése vetett véget.

A bántalmazás következtében a nő arcán, felkarján, combján és lábszárán is több sérülés keletkezett valamint azok mellett keményagyburok és lágyagyhártya alatti vérzést is elszenvedett, amelyek miatt közvetett életveszélyes állapotba került. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia.

A Pest Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a férfi ellen, amelyben a veszélyhelyzetben bevezetett változtatásokra is figyelemmel büntetővégzés meghozatalát indítványozta az ügyben.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik