Belföld

Elhunyt a volt APEH-elnök, Király László György

64 éves korában meghalt Király László György közgazdász, adószakértő, az APEH volt elnöke, fotós – írja a kecsup. A kecskeméti portál azt írja: Királyt ma délután, álmában érte a halál.

A kecskemetilapok.hu így emlékezik róla: Tudományos munkáinak középpontjában leginkább Kecskemét városa állt. 1981-es disszertációjának címe: “Kecskemét társadalmi-gazdasági fejlődése az ezredfordulóig”, 1984-ben pedig “Alternatívák Kecskemét társadalmi-gazdasági fejlődésére (rendszerszemléletű közelítés)” című dolgozatával szerzett doktori címet az MKKE-n. 1996 és 1998 között elvégezte a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem posztgraduális képzését, és közigazgatási menedzser diplomát szerzett.

Király László György közgazdászként, adótanácsadóént tevékenykedett, az egykori APEH elnöke volt 2002–2005. között, szakmai munkássága mellett pedig kiemelkedő szerepe volt Kecskemét kulturális életében is.

Fotográfusként 2004-ben debütált szülővárosában, Kecskeméten, 2006-ban tagjai közé választotta a Magyar Fotóművészek Szövetsége

Kiemelt kép: youtube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik