Belföld

Korábbi DK-tag volt az „agy” a bérgyilkost fogadó ügyvédnő sztorijában

Tegnap írtuk meg a, hogy budapesti rendőrök befejezték annak a 47 éves nőnek az ügyét, aki a gyanú szerint megbízást adott egy budapesti férfi megölésére.

Bérgyilkossal akarta megöletni ismerősét egy budapesti ügyvédnő
Az öléssel megbízott férfi és társai azonban mindenkit átvertek.

A szövevényes történet központjában az akkor ügyvédként dolgozó nő állt, aki 2017-ben  egy korábbi ügyfelén keresztül ismerkedett meg. Sz. Zsolttal, aki D. Márkó néven mutatkozott be. A nő és a férfi megállapodott abban, hogy Sz. Zsolt megöli B. Bélát. Ezt a beszélgetést Sz. Zsolt a nő tudta nélkül felvette. A nő egyébként azért keresett bérgyilkost, mert haragudott egyik rokonának férjére, ugyanis a házaspár egy zűrös válás közepén volt.

Csakhogy a gyilkosságból nem lett semmi, mert Sz. Zsolt inkább elmondta B. Bélának az egész tervet, és 3500 eurót kért a hangfelvételért. A 46 éves férfinak a pénzt egy II. kerületi bevásárlóközpont mögötti faház tetejére kellett tenni a hangfelvételért cserébe. A férfi 2017. július 3-án az esti órákban oda is tette a pénzt, azonban a hangfelvételt nem kapta meg, ezért feljelentést tett a rendőrségen.

A nyomozás adatai szerint Sz. Zsoltnak volt még négy bűntársa: az 50 éves K. Gusztáv, a 68 éves P. Drago, a 44 éves F. Károly Márton és a 39 éves G. Róbert.​ Az egész „akciót” K. Gusztáv irányította, a rendelkezésre álló adatok szerint ő volt az, aki kitalálta,hogyan szerezhetnének pénzt az ügyvédnőtől és a 46 éves későbbi sértettől. A PestiSrácok.hu most azt írja: Kőrös Gusztáv, a Demokratikus Koalíció (DK) volt tagja a főszereplője annak a bűncselekménynek, amely miatt egy fővárosi ügyvédnőt gyanúsítanak azzal, hogy bérgyilkost fogadott rokona férjének megölésére – azaz ő K. Gusztáv. A BRFK meg is erősítette az információt.

Korábban azt is megírtuk, hogy egy másik ügyben nyolc év börtönre ítélte a Kaposvári Törvényszék a volt DK-s  Kőrös Gusztáv Tibort. Az általa vezetett bűnszervezet hat vállalkozót tévesztett meg, akik közül öt személytől 4,5 millió és 80 millió forint közötti, összesen 168,5 millió forintot csalt ki. A vádlottak 2017. október 6-ig további vállalkozók megtévesztését is előkészítették, azonban a bűncselekmény-sorozat folytatását a rendőrség közbelépése megakadályozta.

Kőrös Gusztáv, korábbi DK-tag, 2013-ban a bajai kamuvideóval szerzett magának országos ismertséget. Miután kiderült, hogy ő készítette azt a kamuvideót, amit a hvg.hu le is közölt, Kőröst kizárták a DK-ból.

TEK-eseknek öltözött csalókat is bevetett a volt DK-tag
Vádat emeltek Kőrös Gusztáv Tiborral szemben, társaival vállalkozóktól csalhattak ki pénzt.

Ajánlott videó mutasd mind

Újabb zűrös ügy az államtitkár körül

Előbb a saját könyvét feltupírozva kapott 10 milliót a közszolgálati egyetemtől, most meg a minisztérium ítélt meg 36 millió forintot az általa vezetett kutatócsoportnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.