Összeverte és megrugdosta az eladónőt egy férfi a Wesselényi utcában – videó

Kétrendbeli rablással gyanúsította meg a BRFK VII. kerületi Rendőrkapitánysága azt a 18 éves férfit, aki pénteken reggel ököllel esett az eladónak az egyik Wesselényi utcai élelmiszerboltban.

A férfi nápolyit lopott, de az üzlet alkalmazottja a tolvaj után szaladt, és megpróbálta visszaszerezni az édességet, azonban a férfi ekkor többször is megütötte, majd megrugdosta a nőt. Az ütésektől az eladó földre esett, a férfi pedig elmenekült a helyszínről.

Az erzsébetvárosi nyomozók a lefoglalt kamerafelvételek elemzését követően megállapították, hogy az elkövető a rablás után egy közelben lévő autó utasteréből is megpróbált kitépni egy érintőképernyős autórádiót, azonban azt nem tudta kivenni, így csak a benne lévő adathordozót lopta el.

A felvételen a nyomozók az elkövető társaságában egy másik férfit is láttak, majd beazonosították a kamerafelvételen szereplő férfit, és a bolti rablással gyanúsított 18 éves R. Richárdot. A mindkét férfit előállították, majd megállapították, hogy a rablás feltételezett elkövetője mellett lévő férfi nem vett részt a bűncselekményekben, sőt R. Richárd aznap reggel az ismerősét is bántalmazta és megfenyegette, melynek hatására ő átadta neki a mobiltelefonját.

A nyomozók kezdeményezték R. Richárd letartóztatását.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.