Belföld

Itt vannak a 2020-as történelemérettségi feladatai

Cikkünket frissítjük.

Az antik kultúrával, középkori céhekkel és Mátyás külpolitikájával kapcsolatos feladatot is kaptak a diákok a középszintű történelemérettségi első, rövid feladatokból álló részében – írja az eduline.hu.

A középszintű történelemérettségin a vizsgázóknak egy központi feladatsort kell megoldaniuk: bár az írásbeli két nagy részből áll, a vizsgázók a 180 percet tetszésük szerint oszthatják meg az egyes feladatok között.

Az első feladatrészben előkerül a magyarországi népesség és az ipari forradalom is, de a magyarországi romák helyzete és a hidegháború is. Külön feladat foglalkozik a Numerus clausus-szal és törvény elfogadása előtti vitával.

Az írásbeli első részében egyszerű, rövid választ igénylő feladatok vannak – mindegyik valamilyen forrás, például szöveg, kép, diagram feldolgozását, értelmezését várja a diákoktól. Összesen tizenkét ilyen feladatot kapnak, egy-egy feladat több részből is állhat.

Középszinten 64 342, emelt szinten 7 073 diák vizsgázik ma történelemből.A töri írásbeli középszinten 180 perces, összesen 100 pontért, emelt szinten 240 perces szintén 100 pontért.

A koronavírus-járvány miatt a tantermekben legalább másfél méteres távolság betartásával legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat, valamennyi vizsgázónak maszkot, a tanároknak kesztyűt is biztosítanak.

Frissítés: A kereszténység születése, a második világháború és az 1956-os forradalom is téma az esszéknél a középszintű történelemérettségi második részében. Az írásbeli második részében esszéfeladatokat kapnak a vizsgázók, akik mindegyiknél kapnak valamilyen forrást, például szöveget, képet, adatot vagy térképet segítségképpen – írja az oktatási portál.

A feladatsor kétféle kifejtendő feladatot tartalmaz: rövidet, amelyet körülbelül 100-130 szóban, vagyis 12-16 sorban kell megoldani, valamint hosszút, amelynél 210-260 szavas, vagyis körülbelül 26-32 soros esszét várnak a vizsgázóktól.

Kiemelt kép: Komka Péter /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik