Belföld

Drograzzia: 22 helyszínen kétszáz emberrel csapott le a rendőrség és a TEK

A Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai koordinálták azt a rajtaütést, amelyben kétszáz rendőr 65 szolgálati gépkocsival és a Terrorelhárítási Központ hat műveleti egységével csapott le egyszerre négy megyében 22 helyszínen.

A Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye főkapitányságain kívül a Kazincbarcikai, a Mezőkövesdi, a Hevesi, a Gyöngyösi, a Gödöllői, a Nagykátai, a Dunakeszi és a Váci Rendőrkapitányság egységei, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala munkatársai, valamint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság és a KR NNI Bűnügyi Technikai Főosztály kutyás szolgálata is részt vett egy új pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnszervezet felszámolásában.

A meggyőző fölényt képviselő, 22 helyszínen felvonuló rendőri egységek esélyt sem hagytak az esetleges menekülésre, vagy az illegális szer megsemmisítésére, amikor kedd hajnalban szinte egy időben kopogtak be a közel két tucat címre. A kellően előkészített realizálást hat helyszínen a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei, 16 másikon a közreműködő rendőri erők hajtották végre.

A szolgálati gépkocsik csomagtartóit megtöltötték a talajradarok, a kábítószer azonosítására szolgáló digitális spektrométerek és a fémkereső készülékek, de a kábítószerkereső kutyáknak is jó hasznát vették. Hol a konyhaszekrény fiókjait szaglászták végig, hol pedig szinte a föld alá rejtett droghoz vezették a bűnüldözőket.

A rendőrök összesen 23 embert előállítottak, kettőt tanúként hallgattak ki, 21 főt gyanúsítottak meg bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal való visszaéléssel. Közülük 14 főt, D. László 31 éves sajókazai, D. Csaba 48 éves mezőkövesdi, B. Lajos 41 éves és M. Aranka 38 éves hevesi, R. Alexandra 28 éves, K. Szabina 32 éves és K. Gyuláné 58 éves turai, K. Csaba 36 éves és Sz. Aladár 37 éves isaszegi, F. Róbert 28 éves és L. Roland 31 éves dányi, K. Máriusz 31 éves és K. Róbert 40 éves újszászi, valamint Cs. Róbert 30 éves tápiószentmártoni lakost őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatásukat.

A gyanúsítottak egymás között, alkalmanként kilós csomagokban, grammonként 700-2500 forintért adták-vették a kristály, hópihe és kréta fantázianevű új pszichoaktív szert, amit aztán adagolva már 3-5 ezerért terítettek ügyfélkörüknek.

A legnagyobb tételben a bűnügyi felügyelet alatt álló K. Máriusz üzletelt, azaz ugyanott folytatta, mint a februári kiengedése előtt. A szer megvásárlásába (7-800 forint/gramm) fektetett több tízmillió forintját jelentős többlettel hozta vissza az anyag grammonként 900-1600 forintos eladásával.

Az egyes helyszíneken közel 50 millió forintot, négy kocsit, 90 mobiltelefont, 160 ékszert, elektronikai cikkeket, okos eszközöket, és több mint 6,5 kilogramm kábítószert, fegyvereket és adagoláshoz szükséges eszközöket foglaltak le, a KR NNI Vagyon-visszaszerzési Hivatal két ingatlant vett zár alá. A gyanúsítottakkal szemben a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság folytatja le.

Frissítünk! 11:16

A Ceglédi Járási Ügyészség bűnismétlés, valamint a bizonyítási eljárás megnehezítésének a veszélye miatt eddig egy nőnek és két férfinak indítványozta a letartóztatását az őrizetbe vett bűnszervezet tagjai közül. De hasonló sors vár csütörtökön a cinkostársaikra is.

Fotók: rendőrség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik