Belföld koronavírus

Vírus miatti bankbedőléssel riogattak, majd kifosztottak egy idős asszonyt

Letartóztatást indítványozott a Csongrád Megyei Főügyészség azzal a szegedi nővel szemben, aki bankbedőléssel riogatott, majd kifosztott egy idős asszonyt a cinkostársaival.

A nő és két társa április 30-án, a déli órákban az egyik szegedi közterületen megszólították a 70 éves nőt, majd beszélgetni kezdtek. Ennek során megkérdezték tőle, hogy mennyi megtakarított pénze van, illetőleg azt is közölték vele, hogy a koronavírus miatt hamarosan be fognak csődölni a bankok, és pont az ő bankja az, ami lehet, hogy a jövő héten már erre a sorsra jut.

Ezt követően azt tanácsolták neki, hogy vegye ki a pénzét a bankból, majd felajánlották, hogy kocsival elviszik, és haza is szállítják. A gyanúsított és társai segítségét az idős asszony elfogadta, majd ezt követően az egyik pénzintézet szegedi fiókjából kétmillió forintot vett ki.

A nő és társai az asszonyt hazavitték, majd közölték vele, hogy leveszik a rajta lévő rontást, így bejutottak a lakásba. Ezt követően mintegy másfél órát tartózkodtak a lakásban, majd az asszony figyelmetlenségét kihasználva elvitték a pénzt.

A nyomozási bíró az ügyészi indítványnak helyt adva szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt letartóztatta a nőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik