Belföld

Megtört a párját nejlonzacskóval megfojtó, lesavazó dávodi nő

Bevallotta bűnösségét az az 52 éves dávodi asszony, aki egészen horrorisztikus módon végzett a közmunkásként dolgozó élettársával tavaly nyáron. Az asszony összebalhézott az élettársával, majd egy zacskót húzott a fejére és addig szorította, amíg meg nem fulladt. Ezt követően savval szétmaratta a holttestét, majd elásta a kertben.

Az áldozat holttestét a Nagybaracskai Rendőrőrs körzeti megbízottja, Aladics Balázs főtörzsőrmester fedezte fel, miután arról tájékoztatták, hogy hetek óta nem látták a férfit sehol. A Zsaru Magazin beszámolója szerint a férfi kiment a házukhoz, ám csak az asszonyt találta otthon. A nő először azt állította, hogy a férfi Németországba ment dolgozni, és ezt helyesírásokkal teli sms üzenetekkel is próbálta alátámasztani.

Kértem, hogy vezessen körbe a házban, ezt meg is tette. Odabent semmi erőszakos bűncselekményre utaló nyomot nem láttam. Ezután a pincét, a padlást és az udvart is átnéztem, egyértelműen gyanús nyomot nem láttam, de feltűnt valami. A kert egyik részén, egy néhány négyzetméteres területen teljesen hiányzott a gaz, és közepesen frissnek tűnő, talán egy-két hetes ásásnyomot láttam ott. Rákérdeztem, hogy honnan ered, azt a választ kaptam, hogy a csatornázás nélküli ingatlanban erre a területrészre ürítik az éjjeliedényt, majd a tartalmát elássák.

– idézte fel a történteket Aladics.

Ehhez azonban nem tűntek elég frissnek és rendszeresnek az ásás nyomai. Mivel a férfit már jóideje nem lehetett utolérni, ezért a rendőr újra szemügyre vette a kertet. Ekkor azonban már koránt sem volt együttműködő vele a nő. Kért tőle egy ásót, de ő csak egy kapát adott neki.

“Négy-öt kapavágás után a szerszám egy kötélbe akadt. Megfogtam, húzni kezdtem, és egy rákötött csontdarabot rántottam ki a föld alól. A csont nyomán borzalmas, oszló szag áradt szét, ekkor szinte már biztos voltam abban, hogy valami nagyon nem normális dologra bukkantam. Egy emberi lábszárcsont volt a madzagra kötve.” –  tette hozzá.

H, Erzsébet Tünde először azt állította, hogy az élettársa két héttel korábban rosszul lett, majd meghalt. Ő pedig megijedt, és rákötötte a kötelet a lábára, hogy elhúzza vele a gödörig, ahova eltemette. Az orvos szakértők azonnal cáfolták az asszony állításait, hiszen egy nejlon zacskó volt az áldozat fején. Ráadásul a csontok jelentős része is olyan rossz állapotban volt, mintha legalább két éve hunyt volna el az áldozat.

Az új változatban  már beismerte, hogy veszekedtek a férfival, minek során egy bottal fejbe vágta őt. A gyanú szerint a vérző fejsebre húzta rá a műanyag zacskót, majd a testet valamiféle savas anyaggal leöntötte Ezért találták meg a holttestet ennyire előrehaladott bomlási állapotban

– mondta a magazinnak a törzsőrmester.

Az élettársával végző dávodi asszony továbbra is letartóztatásban van.

Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik