Belföld koronavírus

Gulyás Gergely: A korlátozások lazításánál figyelembe kell venni a területi különbségeket

Most vagyunk abban a helyzetben, hogy a szigorú járványügyi intézkedések után elkezdjünk gondolkodni arról, merre és milyen formában van kiút, mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában kedden.

A miniszter szerint azok az intézkedések, amiket márciusban bevezettek, többnyire beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy amikor arról gondolkodnak, hogy lehet újra indítani az életet, figyelembe kell venni a fertőzöttség mértékét és a területi különbségeket az országban.

A hétvégére lesz kellő szabad kapacitás ahhoz, hogy még a legrosszabb forgatókönyv szerint is mindenki ellátáshoz jusson az egészségügyben, közölte Gulyás. A konkrét intézkedésekről a kormány a szerdai ülésen dönt majd.

Azért látni kell, hogy nagyjából a magyar lakosság egyharmada olyan körülmények között él, hogy egy kertbe kimenjen, emlékeztetett a miniszter, aki rendkívüli próbatételnek nevezte ezt a fajta bezártságot.

A gazdaság ugyan soha nem kerülhet az emberi élet védelme elé, jegyezte meg Gulyás, de fontosnak tartják, hogy a „gazdasági sikertörténetet” ne veszítsük el.

Nem tudom megelőlegezni a kormány döntését, de komoly területi különbségek vannak, így erre majd figyelemmel kell lenni

– hangsúlyozta. Mint mondta: sokféleképpen lehet más szabályokat hozni, lehet például szigorúbb védelmi intézkedéseket vagy teljesebb körű maszkviselést előírni.

A miniszter leszögezte, hogy az intézkedés során tekintettel kell lenni arra, amíg egy-egy nagy megyében mindössze 50-60 fertőzött van, ehhez képest Budapesten és a főváros agglomerációjában található a fertőzöttek majdnem kétharmada.

A miniszter arról is beszélt, hogy hazánkban 70 ezerhez közelít az elvégzett tesztek száma, így nem gondolja, hogy hazánk keveset tesztelne. Egyúttal el kell fogadnunk olyan szabályokat, hogy több tesztelést is hozhat, hogy bizonyos intézkedések enyhítéséről döntünk, mondta.

Átlagosan a tünetek hat-nyolc nap után jelennek meg, tehát bármilyen döntés következményei egy hét után érzékelhetőek, figyelmeztetett Gulyás, így a döntés hatásait folyamatosan figyelni kell majd.

A politika kiszolgálásával vádolták Müller Cecíliát, a tiszti főorvos több ügyben vizsgálatot ígért
Tizenhat panasz érkezett a kórházból hazaküldött betegek hozzátartozóitól. A tatabányai kórházban már 53 fertőzött van. A népjóléti bizottság hallgatta meg a tiszti főorvost.

Arra a kérdésre, hogy nagyobb tömeget vonzó turisztikai rendezvények mikortól lehetnek újra Magyarországon, Gulyás azt mondta: az optimista becslés szerint év végére várható mindez, de csak akkor, ha nem lesz a járványnak egy második szakasza ősszel.

Ha valóban lesz második szakasz, a miniszter szerint ugyanazok az eszközök állnak majd a magyar kormány rendelkezésére, mint a jelenlegi védekezés során.

Gulyás leszögezte, hogy május 4-én biztosan elindul az érettségi. A miniszter szerint helyes döntést hozott Maruzsa Zoltán államtitkár, amikor nem halasztotta el a vizsgákat.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik