Belföld

Elképesztő magyarázattal állt elő a bérlőjét hátba szúró férfi

Egészen elképesztő magyarázattal próbálta tisztára mosni magát az a férfi, aki tavaly novemberben hátba szúrta a bérlőjét a simontornyai otthonában. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az életveszélyt okozó testi sértés kísérletével vádolt férfi magát a szúrást elismerte, de vitatja annak a körülményeit.

Arra hivatkozik, hogy a sértett támadt rá, ő pedig ezt követően szúrta csak hátba. Az ügyészség a sértetti elmondást fogadta el, mert a bizonyítékok egyértelműen ezt támasztják alá

– mondta a szóvivő.

A letartóztatásban lévő 35 éves férfi tavaly októberben fogadta be a 42 éves hajléktalant. A lakhatásért cserébe azt kérte tőle, hogy tegye rendbe az ingatlanhoz tartozó udvart, s szedje le a gyümölcsöket.

Az ominózus napon reggeli készítése közben összeszólalkoztak, ami miatt a bérlő kifordult a konyhából, hogy elhagyja a házat. Ekkor a 35 éves férfi felevtt egy 21 cm pengehosszúságú konyhakést és hátbaszúrta az udvarra kilépő lakótársát.

A szúrás összesen négy réteg ruházaton áthatolva a férfi hátát a jobb lapocka alatti területen érte. A megszúrt férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, de a szúrás jellege, elhelyezkedése az elkövetés eszköze életveszélyes sérülést is okozhatott volna.

A büntetett előéletű férfi a korábbi börtönbüntetése felfüggesztésének próbaideje alatt követte el ezt a bűncselekményt, de egy másik büntetőeljárás is folyamatban van ellene. Az ügyészség börtönt kért az elkövetőre azzal, hogy a bíróság a korábbi felfüggesztett büntetését is rendelje el.

Fotó: Stockphoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik