Belföld

A rendőrség vizsgálja a Pesti úton történteket

Nem akarnak elfogultnak tűnni, ezért nem a BRFK jár el az ügyben.

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt feljelentés-kiegészítéssel vizsgálja a Pesti úti idősotthonban történteket – tudta meg a Magyar Nemzet. A fővárosi önkormányzat kezelésében lévő intézmény súlyos koronavírus-fertőzöttsége miatt a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István fordult a hatósághoz.

A PestiSrácok.hu szerint is elindult a rendőrségi vizsgálat, de azt nem a BRFK, hanem a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) folytatja le. A rendőrségi határozat szerint a budapesti rendőrfőkapitány indítványozta a BRFK kizárását, hogy még az elfogultság látszatát is kerüljék, hiszen Terdik Tamás napi munkakapcsolatban van „az ügyben érintett” Karácsony Gergellyel és a területért felelős helyettesével, Gy. Németh Erzsébettel. Karácsony Gergely főpolgármester korábbi cáfolata ellenére mindkét kormánypárti lap kitart amellett, hogy az otthonban, amikor kitört járvány, legalább egy hétig nem volt helyben főállású orvos.

Az intézményről az operatív törzs keddi tájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta, az újabb teszt után 58 ápolt és 4 dolgozó bizonyult fertőzöttnek. A kórházban ápolt idős lakók már jól vannak, két negatív laborvizsgálat után vissza is térhetnek az otthonba, ahol már elvégezték a fertőtlenítést, így remélhetőleg nem lesz újabb megbetegedés.

Az országban összesen húsz idősotthon érintett koronavírus-járvánnyal, de számos otthonban csak egy-egy megbetegedés fordult elő, az érintetteket azonnal izolálták.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik