Belföld koronavírus

Orbán arra készül, hogy május 3-án bemutatja a kilábalás tervét

Május 3-án Magyarország képes lesz arra, hogy legyen egy kilábalási, visszatérési terve – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Mária Rádiónak adott interjúban, ahol azt is a kifejtette, a koronavírussal a magyarok kaptak egy figyelmeztető jelet, hogy nemcsak jól, hanem szépen is kell élni.

Orbán Viktor a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban úgy számol: május 3-án eléri az ország „a teljes önvédelmi képességet”, és onnantól megengedheti magának, hogy lépésről lépésre megpróbáljon visszatérni a megszokott, normális élet kerékvágásába.

De erről majd május 3-án, 4-én tudok legkorábban beszélni, hamarabb nem, de remélem, hogy akkor már –  több ország tapasztalatával felvértezve –  egy higgadt, nyugodt, komolyan vehető tervet tudok bemutatni az országnak” – mondta.

Orbán: Május harmadikán tetőzik a járvány Magyarországon
A miniszterelnök szerint ezt a szakemberek mondják.

A kormányfő hozzátette: az is kérdés, hogy a most „tüdőlövést” kapott magyar gazdaság sebei mikor gyógyulnak be. A válaszra különböző iskolák léteznek, ő a mérsékelt irányzathoz tartozik: a bekövetkező visszaesést kisebbnek látja, mint a legtöbben, a visszatérést azonban lassabbnak, mint a legoptimistábbak.

Úgy gondolja, hogy jövő ilyenkor egy olyan gazdaságról lehet majd beszélni, amely azt a teljesítményt képes nyújtani, mint amit két hónappal ezelőtt.

A miniszterelnök szerint most sincs garancia arra, hogy a járványt sikerül ellenőrzés alatt tartani, ezért az a kérdés, mire készítsék fel az országot. Azt mondta, egy keresztény forgatókönyvet alkotott meg, azaz „reménykedj a legjobban, és készülj a legrosszabbra”. Abban reménykedik, hogy „a legkisebb veszteséggel jutunk túl ezen a szakaszon”, de a legrosszabbra készül, ami nem más, mint az a helyzet, amikor nem sikerül a járvány terjedését kontroll alatt tartani, és elszabadul.

„Fel kell mérni, hogy ha ez bekövetkezik, akkor nagyságrendileg mennyi beteg lesz, közülük hánynak kell majd kórházi ágyat, intenzív ellátást, lélegeztetőgépet biztosítani. Kell készíteni egy haditervet, hogy mindezt hogyan érjük el. Most ebben a munkában élem a mindennapjaimat” –  mondta. Arra számít, május 3-ára az ország eléri azt a felkészültségi szintet, amikor kijelenthető: van annyi orvos, ápoló, kórházi ágy és lélegeztetőkészülék, hogy a vírus elszabadulásának esetén is minden koronavírusos beteget fogadni tudnak a kórházakban.

Arról is beszélt, hogy a jelenlegi helyzetben időnként még többet találkozik emberekkel, mint kampány idején, mert a felkészülés az egészségügyi válsághelyzetre nagyon sok személyes találkozót, konzultációt, ellenőrzést tesz szükségessé. „Százával találkozom mindenfajta olyan emberekkel, akik kívül vannak a politika klasszikus világán”, papokkal, orvosokkal, ápolókkal, betegekkel – mondta, majd megosztotta egy másik jelmondatát is: „egyedül sohasem lehetsz elég okos, mindig segítségre van szükséged.”

Elmondása szerint ezért minél több tudást és megközelítést igyekszik bevonni a döntésekbe, ami magyarként nem nehéz, mert a magyar szakemberek között „a világ legjobban felkészült koponyái” vannak.

Idézte például Barabási Albert-László hálózatkutatót, aki már öt éve megírta, hogy a világ megapoliszok szerint való fejlődése valamilyen típusú járványt hozni fog körülbelül ebben az időszakban.

A miniszterelnök úgy értékelt: a magyarok baj idején nyitottabbak, megértőbbek, segítőkészebbek, míg amikor „szalad a szekér”, akkor a magabiztosságnak „már a keménységbe hajló változatát” látja a magyar életben.

A kormányfő az interjú végén arról beszélt, hogy a magyarok kaptak „egy figyelmeztető jelet”: már éppen kezdtek jól menni a dolgok, belendült a gazdaság, nőttek a bérek, mindenkinek volt munkája, de „kaptunk egy figyelmeztetést, amely arról szólt, hogy jó, jó, persze, fontos dolog, hogy jól éljetek, de ne feledkezzetek el arról, hogyan kell szépen élni”. A jó élet ugyanis nem hoz magával automatikusan szép életet – mondta. Szerinte itt kell keresgélni a most átéltek értelmét:

éljetek a lehetőségekkel, gazdagodjatok, legyen állásotok, több is akár, meg új autótok (…), ez mind fontos, de ne feledkezzetek el arról, hogy ez önmagában nem hoz emelkedett és szép életet, ahhoz erőfeszítést kell tennetek személyesen (…), és bizonyos dolgokról nem feledkezhettek el.

Nem lehet elfeledkezni például egymásról: „azokról az emberekről, akikkel most össze vagytok zárva otthon, és csak akkor lesz szép életetek, hogy ha azokkal az emberekkel is szépen tudtok együtt élni, és ezen a pénz nem fog segíteni.”

Kép:  MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik