Belföld koronavírus

Az orvosi kamara azt kéri Káslertől, magyarázza el, mi történik

Nyílt levelet írt Kásler Miklós egészségügyért is felelős miniszternek a Magyar Orvosi Kamara, amely a levélhez fűzött közleményben azt állítja,

Az elmúlt két hét eseményeire nem kaptunk eddig sehonnan racionális érveket, sem tényeket, sem valós indoklást. Nemcsak az elmúlt események okát nem ismerjük, de a jövőre vonatkozó terveket sem.

A kamara szerint kormányzat adós a magyarázattal, mivel a jelenlegi intézkedések és a jelenlegi epidemiológiai adatok egyáltalán nincsenek összhangban.

Mint ismert, az első kormányzati rendelkezés szerint a kórházakban az ágyak minimum 60 százalékát kellett alkalmassá tenni az új koronavírussal fertőzöttek ellátására, az intézkedést húsvét alatt végre is kellett hajtaniuk a kórházaknak. A tervet pár nappal később módosították, eszerint április 19-éig kell biztosítania a kórházaknak a kapacitás 50 százalékát, összesen 33 ezer ágyat, ami háromezerrel kevesebb az eredeti tervnél.

Értelmetlen átszervezés: a kórházak kiürülnek, a betegek otthon maradnak
A koronavírusos betegek elenyésző része kerül kórházba, ezért sem értik az általunk megkérdezett orvosok, miért kellett rohamtempóban 36 ezer ágyat felszabadítaniuk az intézményeknek.

„Az egészségügyi dolgozók egy része állás és jövedelem nélkül maradt, másik része erején túl teljesítve próbál gondoskodni a betegeiről. Sokan komoly orvosetikai döntésekre kényszerülnek, mert látják, hogy az elbocsátott beteg nem fog ugyanolyan színvonalú ellátásban részesülni otthon, ha viszont ellenállnak, állásukat elvesztik, és akár politikai támadások közepén találják magukat” – írja a kamara, hozzátéve:

A MOK megpróbálja a jelen járványhelyzetet szakpolitikaként, az egészségügy ügyeként kezelni – csak épp a védekezést a belügyminiszter irányítja, a védőfelszereléssel érkező repülőket a külügyminiszter vagy az innovációs és technológiai miniszter fogadja, a kórházakat és a lélegeztetőgép-gyárat a miniszterelnök látogatja, a védekezésről rendőrök és katonák tájékoztatnak. Az ember tud áldozatot hozni, ha van miért. A járványt mi is komolyan vesszük, és látjuk a végső célt is, de az odavezető út teljes homályba vész.

„Anyám lelkileg összetört” – így megy a kórházak kiürítése
A koronavírus-járvány miatt a kórházi ágyak 60 százalékát fel kell szabadítani. Sok olvasónk számolt be arról, milyen nehéz helyzetbe kerültek beteg hozzátartozóik és ők is emiatt.

A kamara ezért azt kéri Kásler Miklóstól, hozza nyilvánosságra az ellátórendszer átalakításának tervét, ennek forgatókönyveit és ezek háttérszámításait, a miniszteri utasításokat pedig tegye hozzáférhetővé rendszerezett, visszakereshető formában.

A teljes levél itt olvasható el.

Lantos Gabriella: A nyolcezer lélegeztetőgép és a 36 ezer kórházi ágy lett az új kerítés
Az egészségügyi szakértő szerint abszurd számokról beszélt a miniszterelnök.

Kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik