Éppen egy évvel ezelőtt jelent meg interjúnk Joób Márton korábbi háromszoros kenuvilágbajnokkal és szegedi önkormányzati képviselővel, akivel a baloldali városvezetésben és a Hit Gyülekezetében betöltött szerepe összehangolásán túl leginkább arról beszélgettünk, milyen az élet egy tízgyermekes családban.
A helyzet azóta némiképp változott, a Joób házaspár immár a tizenegyedik gyerekét várja, március elején pedig elindították a jelenleg tízezer követővel rendelkező Joób Family című blogjukat, hogy népszerűsítsék a nagycsaládot, válaszoljanak az érdeklődők kérdéseire, és az új tevékenységnek köszönhetően kikapcsolódjanak kicsit. Akkor még nem sejtették, hogy a Facebookon vezetett blog rövid időn belül karanténnaplóvá változik.
A számadás időszaka
„Lehet, hogy mostantól fél éven keresztül itthon lesz mind a tíz gyerek (és közben születik még egy)? Mostantól minden nap 12 személyre kell főznöm? Esetleg úgy, hogy közben a boltok is be fognak zárni? Nekem kell tanítanom itthon az iskolásokat, úgy, hogy közben 4 kicsire is figyelnem kell?” – sorolta a kérdéseit az iskolabezárás elrendelése után Újratervezés című bejegyzésében a posztok túlnyomó részét író Joób Dóra, aki mindezek ellenére bátorította olvasóit, hogy ne csüggedjenek, próbálják az új helyzet pozitív oldalait nézni.
És valóban, Joóbék házában bár tizenketten vannak bezárva immár egy hónapja – a családapa azért továbbra is jár dolgozni –, a koronavírust alig-alig említik a család életéről szóló beszámolókban.
„Alapvetően nincs időnk aggódni, a napi feladatok teljesen lekötik az energiáinkat. Pedig lenne éppen miért, az egészségügyi veszélyen túl a két vállalkozásom is meglehetősen megszenvedi ezt az időszakot, a reklámcégem egyik napról a másikra teljesen le is állt, ám a figyelmünk inkább arra irányul, hogy otthon egyenesben tartsuk a mi kis hajónkat. A gyerekeink pedig most is hatalmas erővel és reménységgel töltenek el, ha rájuk nézek, tudom, hogy van jövőnk” – mondja Joób Márton, aki feleségével már a járvány elején elhatározta, hogy próbálják kihasználni a megváltozott körülményekben rejlő lehetőségeket. Elsősorban azt, hogy sokkal többet tudnak foglalkozni a gyerekeikkel.
Természetesen a normál hétköznapi rohanásban is próbáltunk időt szakítani erre, de ha őszinte akarok lenni, akkor sokszor a végletekig ki voltunk feszítve. Most alkalmunk van kicsit lelassítani az időt, amit a családépítésre, mélyebb odafigyelésre tudunk fordítani. Szerintem más családoknak is nagy esély ez arra, hogy új értékeket fedezzenek fel egymásban. Valamennyire talán a számadás időszaka is ez, a társadalmi és a gazdasági károkat ugyan még nem látjuk pontosan, és biztos súlyosak lesznek, ám ettől függetlenül is fontosnak érzem, hogy valamennyien kicsit lelassuljunk, és átgondoljuk az életünket.
Otthontanulás hat iskolás gyerekkel
Joóbék a pozitív hozzáállás ellenére sem tagadják, hogy számos nehézséggel is meg kell küzdeniük, a hat iskoláskorú gyerek digitális oktatása például egészen extrém kihívást jelent számukra.
„Hirtelen belecsöppentünk számtalan Messenger-, Viber-, Skype- és még sorolhatnám milyen csoportba (némelyiknek még a létezéséről sem tudtam), és ezeken a csatornákon, illetve e-mailen keresztül is hihetetlen tempóban indult meg az információáramlás. Nem túlzok, a mai nap folyamán több száz üzenetet kaptunk a tananyaggal kapcsolatban (tanároktól és szülőktől egyaránt), majd – ha ez nem lett volna elég – a zenetanárok is bejelentkeztek az online órákkal kapcsolatos egyeztetés miatt. Most úgy érzem magam, mint egy paintball-játékban, azt sem tudom, merre fussak… Teljesen elvesztem ebben a labirintusban” – írta Dóra még az otthoni tanulás első napjaiban, és bár az idő teltével kezdtek belerázódni, Márton húsvétkor a szegedi tévének úgy fogalmazott: „jó hogy elindult a tavaszi szünet, talán egy nappal sem bírtunk volna többet.”
A legtöbbször az okozza a feszültséget, hogy bár a két nagyobb gyerek már önállóan tanul, a négy kisebbnek segíteni kell kihámozni a feladatokat különböző platformokon érkező rahedli üzenetből, és mire nagy nehezen kiadom a feladatot az egyiknek, és mennék a tovább a másikhoz, az első máris szól, hogy nem érti, menjek vissza. Egyszerre négy különböző évfolyamon tanuló gyerek különböző tantárgyait kell menedzselni, néha azt sem tudjuk, melyiküknek segítsünk be, melyik feladatot küldjük vissza, mert látszólag lehetetlen, hogy mindennel időben elkészüljünk, hibázunk is sokat.
A család dolgát az sem könnyíti meg, hogy a házban összesen két számítógép van, azokra a két nagyobb gyerek pedig már reggel lecsap, hiszen náluk online órákat tartanak a tanárok, így a szülők jobbára a telefonjaikról másolják ki a feladatokat a kisebbeknek.
„Az otthoni iskola üzemeltetése mellett persze a kicsik is adnak elfoglaltságot, az egyik éppen kiönti a tejet, másiknak kakilnia kell, a harmadik behozza és szétszórja a homokot a nappaliban, közben persze az iskolások látják, hogy a kicsik kint játszhatnak a kertben, és nehezményezik, hogy akkor ők miért nem” – sorolja Márton egy átlagos nap megpróbáltatásait, amelyek koránt sem merülnek ki az otthoni tanulásban.
Háztartástan és hátraszaltó
Folyamatos a küzdelem azért is, hogy ne ússzon el a ház, a tizenkét ember napi öt étkezése nyomán rendszerint halomban áll a szennyes, a romok eltakarítása hihetetlen energiákat igényel. Ezért is vezettünk be otthon egy plusz tantárgyat, a háztartástant, aminek keretében a gyerekek szedik le az asztalt, teszik rendbe a szobájukat és a nappalit, utóbbit naponta háromszor meg kell csinálni, hogy ne hatalmasodjon el a felfordulás. Közben persze lejár a mosógép, de a szárítót is ki kellene pakolni, pelenkázni kell. Ha pedig a feladatok sűrűjében véletlenül elöl hagyjuk a ketchupot, a kétéves lányunk előszeretettel keni vele össze babáit, saját magát vagy bármit, ami a keze ügyébe került, de ugyanez megtörtént már gabonapehellyel és tusfürdővel is, amikor nem voltunk résen. Így aztán hiába vagyunk többet otthon, estére szinte beájulunk az ágyba a fáradtságtól.
A gyerekeknek viszont bőven van felesleges energiája, amit járvány előtt az edzéseken vezettek le nap mint nap, most jobb híján egymáson, így a szülőknek a korábbiaknál jóval több veszekedésnél kell közbelépniük.
„Szerencsére van kertünk, a nagyobbak jó kis edzésprogramokat találtak ki, például valamennyien megtanulták a hátraszaltót a trambulinon. Persze pillanatok alatt ki tud alakulni a civakodás azon is, hogy éppen ki ugráljon rajta, vagy éppen ki üljön fel a kis fűnyíró traktorra, amit nemrégiben szereztem be, és azóta folyamatosan azon kocsikáznak a gyerekek.”
De nem is kell konfliktus ahhoz, hogy Joóbéknál egyszerre négy gyerek szóljon az emberhez, mert éppen szeretne valamit.
El lehet képzelni, hogy egy napon hányszor hangzik el nálunk az anya és az apa szó. Szerintem legalább ezerszer.
Fontos időszakok
A szülőknek azonban megvannak a módszereik arra, hogy úrrá legyenek az időnként kialakuló káoszon, vagy kiszakítsák magukat az idegőrlő verkliből. Ha úgy érzik, hogy túlpörögtek a gyerekek, délutánonként kötelező alvást rendelnek el, ahhoz pedig mindig is ragaszkodtak, hogy esténként, ha elcsendesült a ház, egy-két óra minőségi időt töltsenek kettesben. Ez most sem változott, a különbség annyi, hogy most már időnként a két legnagyobb, a tizenöt és tizenhárom éves gyermekük is odakéredzkedik hozzájuk, és négyesben beszélgetnek.
„Ezek nagyon értékes, az életünket meghatározó időszakok, akárcsak a reggelek. Mindig időben felkeltem a gyerekeket, mert fontosnak tartjuk, hogy a megváltozott helyzetben is tartsunk egy napirendet. Utána rendszerint elkülönítünk körülbelül háromnegyed órát arra, hogy erkölcsi dolgokról beszélgessünk. Például arról, mik a valódi értékek, miért nem az a legfontosabb, hogy feltétlenül meglegyen a legújabb telefon vagy a legmenőbb cipő, miért fontos a megbocsájtás, vagy milyen következményei lehetnek, ha nem egyenes úton járunk. Olvasunk történeteket a Bibliából, de mesélünk a saját tapasztalatainkról is. Keresztény emberként nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekeim kapjanak erkölcsi tanításokat a bibliai értékek mentén, és ne a Facebook vagy a celebek jelentsék számukra az igazodási pontokat” – mondja Márton, aki örömmel látja, hogy gyerekei a karantén alatt érzékenyebbé váltak, még odaadóbban gondoskodnak a kisebb testvéreikről, külön noszogatás nélkül is átérzik, hogy többet kell segíteniük.
Egy ekkora családban szerintem sokkal könnyebb kezelni a bezártságot. Egy pillanatig nem okoz problémát, hogy nincs játszótárs, sőt ez a helyzet sokkal jobban összehozza a gyerekeimet, mint a korábbi életformánk. Nagyon egymásra találtak, rengeteget játszanak a legkisebbel is, tologatják a dömperben, legóznak vagy autóznak vele.
Fejenként kevesebb mint egy litert tejet adnak csak a boltban
Márton éppen ezért nem tart attól sem, mi lesz akkor, ha júliusra várt tizenegyedik gyermekük születésekor is tartani fognak még a korlátozások. „Egyrészt van már némi rutinunk, másrészt a tapasztalat szerint ilyenkor a testvérek is mind körülveszik az újszülöttet, simogatják, puszilgatják, foglalkoznak vele. Nálunk sosem volt elvárás, hogy csönd legyen a kisbaba körül, aki, mivel ebbe születik bele, alkalmazkodik is a helyzethez, és a legnagyobb ricsaj mellett is békésen tud aludni. Most fiút várunk, aminek nagyon örülünk, mert így 6:5-re alakul a lányok és a fiúk aránya. A nevén viszont jó ideje még gondolkozni se volt időnk, olyan gyorsan rohannak a hetek.”
A további gyarapodással valószínűleg a család ellátása sem fog érdemi többlet terhet okozni, Joób Mártont már amúgy sem érheti nagy meglepetés ezen a téren: akárhogyan púpozza is meg a bevásárlókocsit, legkésőbb három nap múlva már újra mennie kell a boltba.
Minden alkalommal annyit vásárolok, mint más egy hónapra, most, hogy valamennyien otthon eszünk, elképesztő mennyiségű élelmiszer fogy. A múltkor betettem a kocsiba 16 liter tejet, majd a pénztárnál szóltak, hogy csak tízet vihetek, ennyi a kvóta. Természetesen visszatettem hat litert, nem kezdtem el magyarázni, hogy esetemben nem felhalmozásról van szó, nálunk ez a mennyiség pár nap alatt elfogy.
A kritikus pontot a nassolás jelenti, érthető módon az egész napot otthon töltő gyerekeket – a napi ötszöri étkezés ellenére – mágnesként vonzzák a spájzban vagy a hűtőben tárolt finomságok, nem egyszer előfordult az utóbbi időben, hogy titokzatos módon eltűnt a meghatározott időre betárazott gofri vagy mézes puszedli. A szülők ezért aztán különféle rejtekhelyeket kerestek a házban, illetve beszereztek két kamerát, amit a kamrában és a konyhában szerelnek majd fel a rejtélyes helyzetek megoldására.
Nem a vírus határozza meg
Mint tavalyi cikkünk címében idéztük, egy tízgyerekes családhoz némi lazaság is kell, ennek megfelelően Joóbék a múló betegségeket is könnyebben vészelik át lelkileg, mint talán sok más családban. Néhány éve hat gyerek egyszerre küzdött a rotavírussal, miközben Dórát terhességi rosszullétek gyötörték, az elmúlt két hónapban pedig három gyerek is bárányhimlős lett, így most már az összes gyerek túlesett rajta. Olyan is előfordult, hogy egy óvodából hazahozott vírus előbb szép sorban végigment az egész családon, aztán visszafelé újra, másfél-két hónapon keresztül mindig beteg volt valaki. Ám mint Márton mondja, a mindennapjaikat ilyenkor sem az aggodalom határozza meg, nem akarják átadni magukat a csüggedésnek.
A koronavírussal kapcsolatban betartanak a minden előírást, a gyerekek is tudják, hogy gyakrabban kell kezet mosniuk, ugyanakkor nem akarják, hogy az otthoni légkörre rányomja a bélyegét a világjárvány. „Nem söpörjük a szőnyeg alá a problémát, de nem engedhetjük át azt a hangulatot sem, ami a híradókból jön. A gyerekeknek az a legfontosabb, hogy biztonságban érezzék magukat, ha viszont azt látják, hogy a szüleik feszültek, félnek vagy állandóan veszekszenek egymással, ez megrendülhet. A vírustól függetlenül sokszor ért minket az a vád, hogy felelőtlenek vagyunk, mert ennyi gyereknek biztosan nem lehet mindent megadni. Én azonban úgy gondolom, hogy nem attól lesz jó élete egy gyereknek, ha elhalmozzák mindennel, ami csak megtetszik neki, hanem attól, ha egy szeretetteljes, biztonságot adó otthonban nő fel, ahol szeretik, elfogadják, megbíznak benne, és ő is megbízhat a családtagjaiban.”
Kiemelt kép: Joób Family
