Belföld

Bevallotta D. Csaba, hogy ő gyilkolt a Szilas-pataknál és Amszterdamban is

A budapesti és az amszterdami emberölést is beismerte a több ember megölésével gyanúsított vajdasági férfi – közölte megkeresésünkre Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője, amikor arról érdeklődtünk, hogy hol tart a nyomozás a rettegett bérgyilkos, D. Csaba ügyében. Hozzátette, nem került sor poligráf alkalmazására vele szemben.

A 39 éves férfit azzal gyanúsították, hogy tavaly július 30-án Amszterdamban megölt egy horvát, szeptember 19-én pedig Rákospalotán egy 49 éves magyar férfit. Az adatok szerint D. Csaba 2018 szeptemberében 11 kiló kokaint kínált eladásra egy magyar vállalkozónak, akivel egy bevásárlóközpont mögött, a Szilas-patakhoz vezető murvás úton találkozott.

A gyanúsított kokain helyett édesítőszert tett az egyenként 1 kilós csomagokba, amelyeket autóval vitt a találkozóra. Amikor a vállalkozó a gépjárműbe hajolva ellenőrizni akarta a csomagokat, D. Csaba fejbe lőtte, majd a holttestet a Szilas-patakba húzta.

A gyanú szerint D. Csaba 2018 júliusában fejbe lőtt egy horvát férfit egy amszterdami kávézóban. A holland hatóságok felajánlották a magyar hatóságoknak a büntetőeljárás lefolytatását, amit a Legfőbb Ügyészség elfogadott. Úgy tudjuk, hogy a rendőrség hamarosan lezárhatja a nyomozást is az ügyben.

A Budai Központi Kerületi Bíróság szökés, elrejtőzés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt három hónappal meghosszabbította a férfi letartóztatását.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.