Belföld

Nagy bajban van Budapest egyik legsikeresebb kávézója, mert túl nagy a vesztesége ahhoz, hogy segítséget kapjon a kormánytól

Frissítünk!

A cikk megjelenése után többen is jelezték, hogy úgy tűnik, mintha bezárt volna a hely, de egyelőre nem. A Jedermann jelenleg is dolgozik egy webshopon, ahol támogatni lehet a kávézót, és cserébe saját vagy felajánlott tárgyakat ajánlanak fel. Közben a házhozszállítás továbbra is folyik.

Úgy tűnik, tíz év után nagy bajban van Budapest egyik leghíresebb jazzkávézója, a Ráday utcai Jedermann. Boskovics Gábor tulajdonos-ügyvezető a Munkások Újságának beszélt arról, hogy a kormány segélyprogramja semmit nem ér, és elfogyott a pénz, ezért el kell bocsátaniuk nyolc munkatársukat.

A kormány által beharangozott ezermilliárdokról az jut eszembe, hogy egy nagy szemfényvesztés az egész. Ezzel az erővel én is elmondhatnám, hogy a Jedermann kávézó a válságban már eddig is sok-sok millió forinttal segítette az embereket, hiszen mindezt nem kellett nálunk elkölteniük, meghagytuk a pénztárcájukban

– mondta Boskovics. A hely egyébként kifejezetten híres, ahogy azt ő is megjegyzi:

Pár évvel ezelőtt a világ legjobb 30 jazz-bárja közé választották, turizmus-szakértők Budapest 60 emblematikus helye közé választottak minket, és a Magyar Konyha szakmai magazinjában évről-évre Top 10-ben kapunk helyet.

Most viszont úgy néz ki, hogy rájuk még csak nem is érvényes a kormány kifejezetten erre kitalált bérsegély-csomagja.

Amit nagyon vártunk, az a bértámogatás, és ami a mi szempontunkból a legborzasztóbb: a rendelet alapján mi nem vagyunk rá jogosultak, ugyanis csak olyan vállalkozásokra vonatkozik, amelyek forgalma legalább 15 százalékkal, de legfeljebb 50 százalékkal csökkent. Tíz éve eredményesen, a szabályokat betartva, köztartozás nélkül működünk.

– mondta már a 444.hu-nak. A járvány, illetve a meghozott járványügyi korlátozások azonban 90 százalékkal vetették vissza forgalmukat, vagyis nem kvalifikálnak a programra. De ha kvalifikálnának, az se segítene sokat:

A kieső munkabérre számított 70 százalék az nagyon karcsú, halottnak a csók, arról nem is beszélve, ez sem automatikusan és gyorsan jár, hanem pályázatot kell benyújtani érte – majd májusban és fellebbezés lehetősége nélkül csak azok kaphatják, akik nemzetgazdasági szempontból fontosnak ítéltetnek. Köszönjük!

Így kell kérelmezni a 70 százalékos állami bértámogatást
Nagyobb cégeknél bonyolult lehet a nyilatkoztatás, és vannak kockázatok. Viszont home office-ra is jár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik