Belföld

Müller Cecília: A Pesti úti idősotthonban egyfajta góc alakult ki

Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján Müller Cecília országos tiszti főorvos azt mondta, fokozottan nőtt az elmúlt 24 órában az igazoltan fertőzöttek száma. Az elmúlt egy napban tizenegy idős, krónikus beteg vesztette életét, a fertőzöttek száma pedig 1190-re emelkedett. A betegek között vannak, akik intenzív osztályon vannak, lélegeztetésre szorulnak.

A Pesti úti idősotthont, ahol 151 fertőzöttet regisztáltak, egyfajta gócnak nevezte a tiszti főorvos, ugyanakkor kiemelte, hogy enélkül a csoportos fertőzés nélkül is jelentősen emelkedett a fertőzöttek száma.

A Pesti úti esettel kapcsolatban elmondta, 126 fertőzöttet a Korányi kórházba szállítottak. Azaz az egészségügyi állapottól függetlenül mindenkit elvittek az egészségügyi intézetbe, mert úgy ítélték meg, ez a megoldás a legbiztonságosabb. Azt mondta, nem tudni, hol van a folyamat vége, mert még zajlanak a vizsgálatok. A dolgozókat oktatják is annak érdekében, hogy a fertőzödés ne terjedhessen tovább, védőfelszereléseket is juttatnak az intézménybe.

Nem csak a Pesti úti idősotthonban küzdenek a koronavírussal, a Rózsa úti intézményben is vannak már fertőzöttek.

A tiszti főorvos az ország teljes területére ellenőrzéseket rendelt el az idősotthonokban. Ezeknek az intézményeknek a lakói életkoruk, betegségeik miatt fokozottan veszélyeztetettek, a zárt közösség csak erősíti a veszélyt.

Lakatos Tibor rendőrezredes beszélt a kijárási korlátozások meghosszabbításáról szóló kormányrendeletről. Elismételte, hogy immár hetente vizsgálják felül a szabályokat. Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője beszélt arról is, hogy a polgármesterek szigorúbb intézkedéseket hozhatnak a húsvéti ünnepek idejére.

A beérkezett védőeszköz-szállítmányok nyomán immár az egészségügyi intézményeken kívülre is jutottak eszközök, szállítottak a főpolgármesteri hivatalba is sokféle védőeszközt.

Újságírói kérdésre Lakatos elmondta, hogy a kijárási korlátozásokat rendőrök is ellenőrzik majd, ahogyan minden húsvétkor, az idén is fokozott ellenőrzés zajlik majd, amely koncentrál a koronavírussal kapcsolatos szabályokra is.

Tudatták azt is, hogy a dohányboltok is háromkor bezárnak majd, mert az ellenőrzések alapján csoportosulások alakultak ki a trafikok közelében.

Müller Cecília elmondta, hogy a magánlaborokban elvégzett vizsgálatok nem számítanak bele a törzs által közzétett mintaszámba.

Cikkünket frissítjük

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.