Belföld koronavírus

Karácsony bemutatta, hogyan kerülhetett be a koronavírus az idősotthonokba

Négy dokumentumot hozott nyilvánosságra péntek este Karácsony Gergely a Fővárosi Önkormányzat koronavírussal kapcsolatos honlapján, amelyek állítása szerint azt mutatják be, hogyan kerülhetett be a koronavírus a budapesti idősotthonokba.

Az erről szóló Facebook-posztban azt írta, hogy a legfontosabb dokumentum az, amelyben

Sára Botond kormánymegbízott nevében Vass Csaba helyettes fővárosi és megyei tiszti főorvos azt írta, hogy szakmailag nem indokolt egy beteg tesztelése, ha másik intézménybe küldik őket.

Ennek előzménye, hogy több kórház jelezte, hogy csak negatív SARS-Cov-2 teszttel bíró beteget vesz át egy másik kórházból vagy intézményből. Sáráék szerint ez az eljárás szakmailag megalapozatlan,

A negatív teszt csupán azt jelenti, hogy a mintavétel időpontjában nem volt kimutatható a vírus. Ez az eljárás álbiztonságot adhat, ill. fölösleges laboratóriumi vizsgálatokat, költségeket generál,

olvasható a levélben, amelyben arra kérték a Budapesten és Pest megyében található fekvőbeteg-ellátó intézményeket, hogy ne nehezítsék meg a betegek átvételét és átadását.

A másik három dokumentum – az egyik március 20-i, a másik kettő április 2-i keltezésű – azt igazolja, hogy a Fővárosi Önkormányzat már hetek óta kéri a kormány illetékeseit, köztük Sára Botondot, aki budapesti védelmi bizottság elnöke is, hogy ne küldhessenek vissza a kórházak idős embereket az idősotthonokba negatív koronavírus-teszt nélkül.

Részlet a március 20-i levélből

A főpolgármester hozzátette, hogy bár szerinte továbbra is a járványt és a nyomában keletkező gazdasági és szociális válságot kellene kezelnie a kormánynak, és nem a politikai ellenfelet legyűrni hazug lejáratással, de úgy tűnik, mások ezt nem így gondolják:

A válságkezelés akadozik, az ellenfél lejáratása a szokásos tempóban zajlik.

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik