Belföld

Vádat emeltek a brazil ellen, aki egy kiló kokainnal a gyomrában érkezett Ferihegyre

Jelentős mennyiségű kábítószer birtoklás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség azzal a 23 éves brazil férfival szemben, aki több mint egy kilogramm, 95 darab kapszulába rejtett kokaint hozott a gyomrában Magyarországra.

A férfi Sao Paolóból érkezett hazánkba és a repülőtér közelében lévő szállodában szállt meg. Ekkor jelezte a portugál vámhatóság, hogy a mesterséges implantátumokkal rendelkező, télikabátos, miniszoknyás, tornacipős, brazil férfi összefüggésbe hozható a kábítószer-kereskedelemmel.

A jelzést követően a magyar rendőrség a szállodához ment, és megfigyelte, hogy felderítsék az esetleges magyarországi bűnkapcsolatait, és az átadást tetten érve a szállítmányt elfogják.

Mivel azonban a futár egy napon keresztül nem lépett kapcsolatba senkivel, ezért a rendőrség elfogta őt, mert az idő múlásával a lenyelt kapszulák miatt életveszélyes állapotba is kerülhetett volna. De az időközben beszerzett adatok szerint feltehető volt az is, hogy a férfi a kábítószert nem Magyarországon adta volna át.

A férfi  szállodai szobájában végzett kutatás során a rendőrség összesen 50 darab, 4×2 cm-es, egyenként 10 grammos kokainkapszulát talált egy bőröndben, melyek már távoztak a futár testéből, míg a további 45 darab kapszula másnap ugyancsak természetes úton került elő az egyik fővárosi kórházban. A letartóztatásban lévő férfi nem tett érdemi vallomást a büntetőeljárás során.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik