Belföld

Fegyházat kértek a stroke-os nagynénjét kirabló fiatalra

Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség az ellen a letartóztatásban lévő, huszonkét éves nógrádi férfi ellen, aki karácsony előtt pár nappal kirabolta a stroke-os nagynénjét.

A fiatal késő este, megjelent a korábban agyvérzésen is átesett nagynénje ingatlanánál, majd benyomta az ajtót és bement. Az asszony és az élettársa a szobában tévézett, amikor a férfi szó nélkül magához rántotta a tévé beltéri egységét. Mivel a beltéri egység össze volt kötve egy képcsöves televízióval, az leesett a helyéről, és összetört.

Az asszony megpróbálta megakadályozni, hogy az unokaöccse elvigye a műszaki eszközt, ezért megragadta a ruhájánál, és felszólítva, hogy adja vissza. A fiatal azonban a lakás bejárati ajtaja előtti lépcsőről a földre lökte, majd a hatezer forintos zsákmányával elszaladt. Az okozott kár azóta sem térült meg.

Mivel a férfi tisztában volt a nő korával, illetve egészségi állapotával is, ezért cselekménye a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablásnak minősül.

Az ügyészség fegyházat kért a férfira minősített rablás miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik