Belföld

Orbán akcióterve csalódás Bod Péter Ákosnak

Szerinte „negatív üzenet”, hogy a nyugdíjasok szemét kiszúrják egy üres ígérettel.

A Klubrádiónak Bod Péter Ákos azt mondta, valójában Orbán Viktor hétfői bejelentései után sem tudni, milyen programmal készül a kormány. A Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke úgy vélte: a koronavírus-járvány miatti gazdaságélénkítő lépések egy része ismétlődés, pélául, hogy bizonyos ágazatok, a turizmus, a filmipar külön figyelmet kapnak.

Szerinte a másik része „negatív üzenet”. Ilyen, hogy idén nem  számíthatnak a nyugdíjasok külön támogatásra, jövő februárban jön a postás és egy heti nyugdíjat ad. Aki négy évre ígér valamit, az tulajdonképpen

kiszúrja az emberek szemét egy üres ígérettel.

A közgazdász szerint távlati tervek helyett az a fontos az előttünk álló hónapokban, hogy mi lesz például az állásukat elvesztett munkavállalókkal, a családokkal, amelyekre rászakadt egy halom plusz teher, ami azonnali beavatkozást igényelne. Az is a csalódás jele volt, hogy a kormányfői bejelentésre gyengült a forint.

Bod Péter Ákos óriási gondnak tartja, hogy a kormány akar munkahelyeket teremteni, azokat ugyanis nem kell teremteni, főleg nem a kormánynak. A kabinetnek most azt kellene támogatni, akinek kevesebb a megrendelése, mert nem lehet tudni, milyen munkahelyekre lesz szükség fél év múlva, hiszen a gazdaság sem lesz ugyanolyan, mint januárban.

Az állam pénzt nem tud teremteni. Elvehet, átcsoportosíthat, megnövelheti az eladósodást, tisztázta Bod Péter Ákos, aki azon mosolyog, hogy a GDP 2,7 százalékára nő a költségvetési hiány, hiszen eddig az volt gazdaságpolitika szent tehene, hogy ez a mutató 3 százalék alatt maradjon, „nehogy az Unió belenézzen a kártyáinkba”, azt pedig egyetlen közgazdász sem merné megsaccolni, idén hogy alakul a magyar GDP.

A volt MNB-elnök szerint a költségvetés átrendezése helyett fontosabb lenne megoldani az előttünk álló 3-4 hónapot, hiszen nincs szó klasszikus pénzügyi válságról. A legnagyobb problémát az okozza, hogy az emberek otthon vannak, nem mehetnek dolgozni, amíg a járvány kezelése nem teszi ezt lehetővé. Ezért  gyorsan, határozottan kellene lépni, nem hatalmas pénzeket megmozgatni.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy sok a felesleges óriási állami beruházás. A közgazdász szerint nincs szükség például az „eleve is esélytelen megtérülésű” Budapest-Belgrád vasútvonalra, aminél egyébként is, de idén biztos vannak fontosabb feladatok.  Ráadásul az állam rengeteg uniós fejlesztési pénzt ígért baráti és egyéb vállalatoknak, ezeknek egy részére sem lesz szükség, mert a világ megváltozik, a járvány előtti tömeges turizmus visszatérése például egyhamar nem valószínű.

Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik