Belföld

Késsel támadt a meglepett háziasszonyra az ócsai betörő, mégis ő húzta a rövidebbet – videó

Elfogták a dabasi rendőrök és a polgárőrök azt a fiatal férfit, aki betört egy ócsai házba, majd késsel támadt a tulajdonosra pénteken késő este.

Az ott lakó nő felfigyelt a zajokra, ám a következő pillanatban már szemben is találta magát a számára vadidegen férfival. A hívatlan látogató és a nő dulakodni kezdett, a 25 éves férfi  ekkor egy késsel kétszer is megpróbálta megszúrni a meglepett tulajdonost, aki a döféseket igyekezett elhárítani, miközben mindkét tenyerén és az arcán megsérült.

A talpraesett nőnek végül sikerült elriasztania támadóját, majd az ablakból kihajolva segítségért kiáltott. Az egyik szomszéd meghallotta a kiabálást, s értesítette a rendőröket, valamint a polgárőröket.

A dabasi rendőrök a helyi polgárőrökkel közösen a kapott személyleírás alapján, a bűncselekmény közelében néhány percen belül elfogták a román férfit.

K. Jánost őrizetbe vették, ellene emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ellene a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztálya. Úgy tudjuk, hogy a fiatal férfi nem élt panasszal a gyanúsítás ellen.

Frissítünk!

A Pest Megyei Főügyészség indítványozta a férfi letartóztatását szökés és bűnismétlés veszélye miatt.

Frissítünk 2!

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója egyetértett az ügyészség indítványával, és szökés elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a férfi letartóztatását.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.