Belföld koronavírus

Így segítené a kormány a fogyatékkal élőket a koronavírus-járvány idején

A fogyatékkal, de saját otthonukban élő emberek és családjaik támogatásáról szóló, a koronavírus-járvány idejére vonatkozó intézkedési tervet kaptak az önkormányzatok a pénteken megjelent Önkormányzati Hírlevélben – írta meg az Index. A március 23-i keltezésű dokumentum bevezetője emlékeztet rá, hogy a fogyatékos emberek megfertőződése „fokozottan súlyos, akár végzetes következményekkel is járhat”.

A legutóbbi népszámlálás adatai szerint 490 578 ember, azaz a magyarok körülbelül 5 százaléka vallotta magát fogyatékosnak, de a szakértői becslések szerint a lakosság átlagosan 10 százaléka él valamilyen fogyatékossággal, azaz egymillió embert is érinthet az intézkedés.

 A Kormány nem hagy magára egyetlen fogyatékos személyt sem, és kiemelten gondoskodik róluk

– állítják az intézkedési terv készítői, amit Kásler Miklós miniszter is ellátott az aláírásával.

Az intézkedési terv a következő feladatokat sorolja fel többek között:

  • Az önkormányzatok mérjék fel, hogy a területükön hány olyan fogyatékos ember él, aki a veszélyhelyzet időszakában támogatásra szorul, vagy előállhat olyan helyzet, amikor támogatásra lehet szüksége, például a gondozó családtag betegsége vagy karantén idején.
  • Az önkormányzatok toborozzanak önkénteseket is a fogyatékkal élők segítésére.
  • Ingyenes wifihálózatot kell biztosítani a fogyatékos embereknek és családjaiknak, illetve telepíteni kell az meglévő infokommunikációs eszközeikre (például mobiltelefon, tablet, iPad, okosóra) megfelelő applikációkat, és be is kell tanítani az alkalmazásukat. (Az intézkedési terv szerint továbbá „törekedni” kell arra, hogy azok a fogyatékkal élő emberek, akik nem rendelkeznek a fogyatékosságukhoz igazodó, megfelelő infokommunikációs eszközökkel, hozzájussanak ilyenhez.) Ennek a két feladatnak a felelőseként az érintett minisztériumok (emberi erőforrások, innováció és technológiai, belügy) valamint a helyi önkormányzatok vannak megnevezve.
  • Az átmenetileg bezárt állami intézmények munkatársainak, illetve a nélkülözhető munkakört betöltő állami alkalmazottaknak ( az intézkedési terv a gépkocsivezetőket nevezi meg itt), valamint az átmenetileg bezárt önkormányzati intézmények (bölcsődék, óvodák) dolgozóinak bevonása a fogyatékos emberekkel kapcsolatos feladatok megvalósításába, a munkajogi szabályok betartásával.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik