A koronavírus-járvány elleni fellépéshez szükséges sürgős uniós intézkedéseket fogadtak el csütörtökön az Európai Parlamentben, köztük elfogadták a járvánnyal küzdő országokat segítő 37 milliárd eurós (13 ezer milliárd forint) uniós támogatást is, írja az uniós parlamentre hivatkozva az MTI.
A pénz a következő célokra lehet fordítani:
- az egészségügyi rendszerek,
- kis- és középvállalkozások,
- munkaerőpiacok támogatására,
- és az uniós gazdaságok más sérülékeny területeinek megerősítésére.
Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádiónak adott interjújában mintha megfeledkezett volna az EU egy nappal korábbi döntéséről, mert ezt mondta:
Kínától és a Türk Tanácstól kaptunk segítséget. Így áll ebben a pillanatban a helyzet. Ettől mi még maradunk az EU tagjai. Ez az otthonunk, de látni kell, hogy most nem innen jön a segítség.
Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője pénteken a köztévében azt mondta, hogy „nekünk, magyaroknak, Magyarországnak egyetlen egy fillér plusz európai uniós forrást ez a bizottsági javaslat nem jelent.” Ezt az állítást az indokolhatja, hogy a kormány már előre csaknem minden forrást lekötött, vagyis lehet, hogy már nem tudnak átcsoportosítani.
Az MSZP EP-képviselője, Ujhelyi István a Facebook-oldalán tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján a kormánypártiak állításait cáfolni igyekezett,
Jelenlegi árfolyamon körülbelül 520 milliárd forintnyi az az összeg, amelyet az Európai Bizottság a magyar kormány számára biztosít a koronavírus elleni védekezésben, ezt azonban a Fidesz egyelőre próbálja letagadni
– a szocialista politikus tehát egy másik forrásról beszélt, amit a Bizottság juttat Magyarországnak, de ettől még ugyanúgy EU-s támogatásról van szó.
Ujhelyi állítását bizonyítandó bemutatta azt a levelet is, amelyet Elisa Ferreira, a kohézióért és reformokért felelős biztos, valamint Nicolas Schmit munkahelyteremtésért felelős uniós biztos küldött még március elején Kásler Miklós és Palkovics László minisztereknek.
Kiemelt kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet