Belföld

Bevallotta bűnösségét a ceglédi férfi, aki brutálisan összeverte párja új szerelmét a szabadulása után

Beismerte bűnösség az a ceglédi férfi, aki brutálisan összeverte az élettársa új szerelmét a szabadulása után – tudta meg a 24.hu.

A férfi hat évig volt együtt a nővel, de börtönbe kellett vonulnia és ezalatt a nő új élettársi kapcsolatot létesített egy másik férfival. A férfi a szabadulása napján felkereste Cegléden a volt élettársát és annak új párját, s a nap nagy részében együtt italozott és beszélgetett velük, majd távozott.

Az esti órákban azonban visszatért hozzájuk és felelősségre vonta a volt élettársát, amiért más férfi mellett fekszik, majd egy székkel fejbe vágta a nő új párját. Ezt követően ököllel esett a férfinak, majd miután a földre került megrugdosta. A megvert férfinek eltört az arccsontja és több fejsérülést is szenvedett. Úgy tudjuk, hogy a börtönből szabadult férfi beismerte a bűnösségét a folytatólagos gyanúsítotti kihallgatása során.

A Ceglédi Járási Ügyészség aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés miatt emelt vádat a férfi ellen, aki letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást.

Kiemelt kép: GettyImages

Ajánlott videó

Olvasói sztorik