Belföld

Hasba szúrta magát egy borsodi nő, majd azt állította, hogy meg akarták erőszakolni

Hamis vád miatt emelt vádat a Tiszaújvárosi Járási Ügyészség egy büntetett előéletű negyvenéves nővel szemben.

A borsodi asszonynak magánéleti problémái voltak, ezért bő két évvel ezelőtt az otthonában, ittasan, egy késsel hasba szúrta magát. Amikor a lánya tudomást szerzett a történtekről, azonnal értesítette a rendőröket. Az asszony a helyszínre érkező rendőröknek még azt mondta, hogy magának okozta a sérüléseit, az orvosi ellátás közben azonban egy hirtelen ötlettől vezérelve meggondolta magát. Ekkor már állította, hogy egy ismerőse akarta megerőszakolni, és eközben okozta a hasi sérülését.

A megnevezett férfit azonnal ellenőrizték, de már az elsődleges adatgyűjtés során egyértelműen kiderült, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el. A kórházba szállított nő később újabb verzióval állt elő, ekkor már egy másik férfira akarta ráverni a balhét, ám bűncselekmény hiányában vele szemben is megszüntették az eljárást, miután kétséget kizáróan megállapítást nyert, hogy a nő önmagát szúrta meg.

Az ügyészség letöltendőt kért a nőre hamis vád miatt.

Fotó: Illusztráció/police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik