Letartóztatott a Szekszárdi Járásbíróság egy negyvennégy éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy pár nappal ezelőtt kirabolt és szexuálisan bántalmazott egy védekezésre képtelen beteg férfit.
A férfi fizetség fejében fát hasogatott a betegsége miatt nehéz fizikai munkára képtelen férfi udvarán. Miután végzett a munkával, egy helyi kocsmában nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott, majd elhatározta, hogy visszamegy az alkalmi munkaadójához, hogy akár erőszak útján is pénzt szerezzen tőle.
A gyanú szerint este fél nyolc körül bement a beteg férfi házába, és felszólította, hogy adjon neki pénzt. A férfi közölte vele, hogy nincs pénze, mire a támadó többször ököllel fejen ütötte, közben pedig folyamatosan azzal fenyegette, hogy megöli.
A betegsége miatt védekezésre képtelen férfi végül átadta a pénztárcáját, amelyből a támadó kivett 50 ezer forintot. A rabló ezután a tiltakozó és védekezni igyekvő férfit szexuálisan is bántalmazta, miközben egy késsel a kezében azzal fenyegette, hogy megöli, ha ellenkezik.
A beteg férfi nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. A Paksi Rendőrkapitányság még aznap este őrizetbe vette a támadót, akivel a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás és súlyos testi sértés, valamint szexuális erőszak bűntettének a megalapozott gyanúját közölték.
A férfi 2018 októberében szabadult a börtönből hat év után. A Paksi Járási Ügyészség szerint esetében fokozottan fennáll a bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének a veszély, de a férfi szökésétől, illetve elrejtőzésétől is tartani kell.
A Szekszárdi Járásbíróság egyetértett az ügyészség indítványával és elrendelte a férfi letartóztatását.