Belföld koronavírus

Etikai eljárás indul a koronavírusos szegedi rektorral szemben

A Magyar Orvosi Kamara Csongrád megyei területi szervezetének etikai bizottsága hivatalból és azonnali hatállyal eljárást indít a Szegedi Tudományegyetem rektorával szemben. Szükség esetén az eljárás magasabb fórumok elé kerül – közölte a kamara vasárnap délután.

Ahogy korábban megírtuk, a Szegedi Tudományegyetem rektorának pozitív lett a koronavírus-tesztje, és bár a nemrégiben külföldi sítúrán járt Rovó László szombaton még nem állt szóba az RTL Klub Híradójával, vasárnap közleményt adott ki, amelyben megerősítette, hogy elkapta a betegséget.

Az utazása után műtétet is végző orvos szerint ugyanakkor nem bizonyítható, hogy a koronavírus külföldön került a szervezetébe, és kizártnak tartja, hogy valamelyik páciensének továbbadta volna a fertőzést.

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége az etikai eljárás elindítását szükségesnek és indokoltnak tartja, hiszen a kamara etikai kódexe szerint:

  • Az orvos egészségi alkalmasságával kapcsolatos jogszabályi rendelkezések vétkes megszegése egyben etikai vétségnek is minősül.
  • Az egészségügyi tevékenység végzésére alkalmasnak minősített orvos sem végezhet egészségügyi tevékenységet, amennyiben pillanatnyi állapota következtében a beteg számára nagyobb kockázatot jelentene a tevékenységével, mint amelyet annak elmaradásával okozna, ideértve az orvos fertőző betegségét is.
  • Az etikai szabályok betartása különösen fontos, ha szakmai rangja, közéleti szereplése miatt az orvos jól ismert, mert ez esetben magatartása, így esetleges etikai vétsége is általánosítható, és a közvélemény ebből az orvostársadalom egészére vonhat le negatív következtetést.

A kamara reméli, hogy a járványügyi hatóság és a közigazgatási szervek a lehető leggyorsabban kivizsgálják a történteket, valamint megteszik a morális és jogi szempontból szükséges lépéseket.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik