Péntek reggeltől a magyar és a szlovák állampolgárok kishatárforgalom keretében átjárhatnak a két Komáromot összekötő hídon – nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-nek.
A miniszter szerint a mostani világjárvány idején különösen fontos, hogy megvédjük a magyar embereket, egészségüket, ugyanakkor természetesen fontos feladat az emberek ellátásának és a gazdaság működőképességének a biztosítása is.
Közölte, hogy a magyar-szlovák határ mindkét oldalán nagyon komoly gyárak, ipari kapacitások jöttek létre, és a határ két oldaláról folyamatosan járnak át az emberek dolgozni, nagyon sok felvidéki magyar jár át dolgozni a határ déli oldalára, és sok itt lakó magyar dolgozik a határ északi oldalán. Ezért fontos volt megteremteni annak a lehetőségét, hogy a magyarok és a szlovákok át tudják lépni a határt – mutatott rá.
Szijjártó Péter elmondta, hogy hét határátkelő pontot jelöltek ki a magyar és a szlovák állampolgárok számára, akik a határ 30 kilométeres sávjában mozoghatnak. Ugyanakkor a hét átkelő mellett igény merült fel a komáromiak részéről az itteni határátkelőhely újranyitására, amit a Szlovákiával folytatott együttműködés alapján lehetővé tettek – mondta.