A koronavírus-járvány terjedése miatt a pedagógusok érdekvédelmi szevezetei határozatlan időre felfüggesztik sztrájktárgyalásaikat a minisztériummal. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) tudatta, az oktatásban dolgozók helyzete az elmúlt években elfogadhatatlanul mélyre jutott,
Ezért álltak ki határozattan az oktatási intézmények mielőbbi bezárása mellett.
A pedagógusok – hivatástudatukat helyezve előtérbe – minden tudásukat arra használják, hogy működtessék az oktatásban elrendelt új munkarendet.
A két elnök, Szabó Zsuzsa (PSZ) és Szűcs Tamás (PDSZ) által jegyzett közlemény emlékeztet arra, hogy ehhez azért kellett a tanárok kreativitása a társadalmi összefogás, hiszen egyik napról a másikra kellett felkészülniük a digitális oktatásra. Remélik: a kormánynak ez is egyértelművé teszi, a pedagógusok, az őket képviselő szakszervezetek a társadalom, a gyermekek jövője iránt érzett felelősségből emelték fel eddig is hangjukat.
Hivatásszeretetük és felelősségtudatuk megkérdőjelezhetetlen.
A két szakszervezet abban bízik, hogy a koronavírus elleni közös és sikeresen megvívott küzdelem után a közszolgálat egésze, ezen belül az oktatási dolgozók is megkapják végre a méltó erkölcsi és anyagi elismerést.
Kiemelt kép: MTI/EPA/PAP/Darek Delmanowicz