Több mint kétezer lakásban és hetven közületi fogyasztónál szünetel a fűtés és a melegvíz-szolgáltatás Szombathelyen, előre láthatólag csütörtök estig.
A nagyméretű gerincvezeték-szakasz cseréjének ideje alatt a távhőszolgáltatást egy másik kazánról részben tudják majd biztosítani, de vannak területek, amelyek ellátása máshonnan nem megoldható.
A Rohonci utca, Perintparti sétány, Szürcsapó utca, Bartók Béla körút, valamint az Ady tér és környékén hétfő reggel 6 órától szünetel a távfűtés és a melegvíz-szolgáltatás, amely 2100 lakást és 70 intézményt érint.
A munkálatokat legkésőbb március 19-én délután 19 óráig befejezik és a szolgáltatást helyreállítják.
Kocsis Tóth Ildikó hangsúlyozta: a várható szolgáltatási szünetről az érintett területen a lakosságot és az intézményeket, valamint a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályát és a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot is értesítették. (MTI)