Belföld koronavírus

Kórházba került egy nyírábrányi koronavírus-fertőzött

Mivel Nyírábrányban is egy főnél a koronavírus teszt pozitív lett, ezért elrendelem a bölcsőde és az óvoda bezárását!

– közölte Nagy Lajos polgármester vasárnap Facebook-oldalán.

A településvezető azt írta: ez az egy fő jelenleg kórházi felügyelet alatt van, tehát nem tartózkodik Nyírábrányban. A családtagok tekintetében a járványügyi hatóság a szükséges intézkedést megtette, tette hozzá.

Nagy Lajos vasárnap rendkívüli megbeszélést tartott a Nyírábrányi Önkormányzat képviselő-testület tagjaival, a Nyírábrány Közös Önkormányzata Jegyzőjével, a településen működő intézmények vezetőivel, valamint a település háziorvosaival, a helyi polgárőrség vezetőjével.

 A polgármester felhatalmazásával a polgárőrség felszólíthatja a csellengő gyermekeket arra, hogy otthonukban tartózkodjanak, továbbá jelzéssel élhetnek az iskola felé! A szülők felelőssége, hogy gyermekeik a rájuk vonatkozó szabályokat betartsák! Kérem a szülőket, hogy próbáljuk megőrizni higgadtságunkat és minél kevesebb emberrel érintkezzünk!

– írta a posztban.

A legfrissebb adatok szerint Magyarországon jelenleg 32 fertőzött személy van, valamint 159-en vannak karanténban.

Alapvetően változik meg mától az élet Magyarországon
Élet a veszélyhelyzet idén: összefoglaljuk az oktatást és az egészségügyet érintő változásokat, amelyek ma lépnek életbe, valamint a munkavégzéssel kapcsolatos tudnivalókat.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik