Belföld

Elérhetők az adóbevallási tervezetek

Hétfőtől elérhetőek az elektronikus személyijövedelemadó-bevallás tervezetek az adóhatóság honlapján – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a tárca Facebook-oldalán hétfőn reggel.

Hozzátette: az idén már öt és félmillió embernek készíti el az adóhivatal a bevallását. A kormány évek óta azt a célt követi, hogy egyre kevesebb időt kelljen az embereknek az adóbevallással tölteni. Mára véget ért a papír alapú adóbevallások korszaka – mondta.

A tervezeteket az ügyfélkapuval rendelkezők akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik az adóhatóság honlapján, és nyilatkozhatnak az adójuk 1+1 százalékról is. Néhány kattintás, és a tervezet automatikusan bevallássá válik, valamint május 20-ig lehetőség van a módosításra is – ismertette a tárcavezető. Akinek nincs ügyfélkapuja, az sms-ben kérheti a tervezet postázását.

A kormány tervei szerint 2021-től a vállalkozások áfabevallását is az adóhatóság készíti majd el – mondta Varga Mihály.

Meghosszabbítják a határidőt

Április 15-éig kérhető a személyi jövedelemadó-bevallási (szja) tervezetek postázása – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel. Az ügyfélkapuval nem rendelkezők – a kormány által 2020. március 11-én elrendelt veszélyhelyzet miatt – egy hónappal tovább vehetik igénybe a NAV szolgáltatását.

A NAV hangsúlyozta, hogy az ügyfélszolgálaton nem kell személyesen megjelenni, hogy az adózó hozzájusson a nyomtatott bevallási tervezetéhez. Több lehetőség közül is választhatnak, hogy postán kapják meg a tervezetet. Kérhetik SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon, a NAV honlapján elérhető űrlapon, levélben, formanyomtatványon (BEVTERVK), illetve a 1819-es telefonszámon.

Az adóhatóság kiemelte, elektronikusan a NAV honlapjáról már elérhetők a tervezetek. Az eSZJA programon keresztül az ügyfélkapuval rendelkezők akár okostelefonon vagy tableten is megnézhetik, és ha szükséges, ezeken az eszközökön szerkeszthetik is az szja-bevallást.

A magánszemélyeknek, a tavaly egész évben katás vagy evás egyéni vállalkozóknak, akiknek volt munkahelyük, és kaptak munkabért, a bevallási tervezetük automatikusan bevallássá válik, ha önállóan nem nyújtanak be szja-bevallást május 20-áig – tájékoztatott a NAV.

Az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal ki kell egészíteniük bevallási tervezetüket. Nekik továbbra is önállóan kell benyújtani a bevallást, hiszen a számukra készített tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak a bevallás elkészítéséhez.

Az szja 1+1 százalékáról is május 20-áig rendelkezhetnek a felajánlók, addig választhatnak egy támogatni kívánt civil szervezetet, egy vallási közösséget, vagy a Nemzeti Tehetség Programot. Az egyházak részére tavaly tett rendelkező nyilatkozatok szintén eddig az időpontig módosíthatók, vagy vonhatók vissza.

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik